Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

r megkülönbözteti, ’s így mind önmagáról, mind a' kívüle létezőkről önismerete van. Már ha a' lélek magának folyvást uj dolgokat képzel, mert reá folyvást tétet­nek benyomások, némelly öröklő, és gon- dolkozási törvények szerint munkál, mel- lyekről még önismerete sincs, és mellyek a’ lelki körben némely gépelységre mu­tatnak. De valamint az ész lépcsőnkinl fejledezik, úgy a’lélek lassankint elis­meri, mert éppen igy, és nem máskép munkál; úgy lassankint öntudata van azon elvekről, millyek az ő természetében rej­teznek, és elintézik az ő működéseit. Ezen elvek között előáll az elegendő ok’ elve. —■ Átlátja t. i. a’ lélek, bogy sóba ó reá be­nyomások nem tétetnek, csak ba tárgy ötlik ebbe, és csak akkor leend megbatá­rozott a’ benyomás, ba megbatározott a’ tárgy; sőt annyiszor tételnek benyomások, a’ mennyiszer azon tárgy megjelenik. In­nét -átlátja a' lélek az ő eszméit, és a’kül- lárgyakat összefüggésben lenni; látja a’ tüneteket is összeköttetésben állani, úgy, hogy egy ik egyéb mindentől elszakaszl- va sehol sem találtatik ; fát nem létez­ni gyökér nélkül, napot világosaág nélkül, így tehát a' lélek feltalálja az elegendő ok" elvét, és nagyobb vagy kisebb mér­tékben ismeri ezen igazságot: semmi sincs

Next

/
Oldalképek
Tartalom