Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

2- Mi az Isten önmagában, tovább nem is szükséges tudnunk; csak arról okosan le­gyünk bizonyosok:hogy azó hatalma vé­geden ; ó legfőbb jóságú, bölcseségu ’s értelmességú V alóság, ki e’ mindensé- get alkotó, jólíevóleg is elrendelt mindent ’serkölsileg elintéz; szent, ki a’ gonosz­nak árnyékától is eltávozik, és eltávoztatni akar mindenkit; szóval: ha az Isten’ tu­lajdonait megismerjük; mellyek sinór- mértékűl szolgálnak viseletűnkre nézve, mellyek érzékeny indítói élettetteinknek, mint bizonyos eszközöknek , a’ mi ren­deltetésünk’czéljához; ha tudjuk: mi az Isten az emberre nézve; avagy ismerjük azon viszonyokat, mellvek az Isten és mi közöttünk léteznek, mert azokban rejteznek az Isteniránti minden kötelez- ményeink. Bárha tehát mi az Isten önmagában nem érthetjük, föl nem foghatjuk, hanem az Istenről lehet megismeretünk; mert az ész’s okosság kívánja, hogy végrendel­tetést érjünk elvégre, és azt elérni ké­pesek legyünk; már pedig az Isten’ isme­rete , és az Isteniránti viszonyaink tudá­sa nélkül rendeltetésünk’ czéljához einem juthatunk; tehát természettől úgy kell al­kotva lennünk, hogy a’ tudatlan s tudo­mány nélküli is józauul gondolkozva, és

Next

/
Oldalképek
Tartalom