Parlaghy Ferenc János: A' keresztény hit', remény' és szeretetnek főelvei (Kassa, 1840) - 22.396

3 okosságát a’ lehetőségig használva az Is­ten és ember közötti viszonyokat ismer­heti. — Valóban a’ durva ’s közember is, ki a' magát kifejlesztő elmét az ő termé­szetes mentiében akadályozni, és akármi álokoskodással csalitba keríteni nem tud­ja: „Fővalóságot ismert. Közönséges, és az emberekkel velük született ismeret, az Isten’ ismerete, ki egy boldog Valóság, kimulhatatlan tökélletes“ mond Sext. Em- pyricus. — Mit mond Cicero: Ha az égre emeljük szemeinket, és az égieket szem­léljük, nu lehet oly nyilvános, minthogy kell lenni valamely legtökéletesb’Valónak, ki azokat igazgatja. (II. könyv. 2. r.) és a’ 21-ik R-ben. Ki az égi testeknek cso­dálatos rendjét, és hihetetlen állandóságát, melyből mindennek föutartása, és épsége függ, értelem nélkül vélné lenni, az való­ban értelem nélkül van. A’ szentséges oklevél’ (Szentirás) visgálói szerint ezen ismerete Istennek egykorú az emberi nem­mel, mert már erre találunkaz első Atyáink­ban. Ha pedig a' rég múltba visszatekin­tünk ; már a’ Görögök, Romaiak, Aegyip- ton ’s a t.’ nemzedékek mi csodásán tár­ták főn a’ legegyügyűbb emberi testüle­tekben az Isten’ isméretét, a’ miről a’ tör­ténetírás’ legrégibb emlékei kezeskednek elannyira, hogy mióta csak a’ világ áll, 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom