Gyarmathy János: Isten országa a Földön, vagy is egyházi államtan. 2. könyv: Europa kelet-északi része. 3, 4, 5, 6. könyv: Asia, Afrika, Amerika, Australia (Pápa, 1855) - 16b

40 gokai képezik. Már a Vl-ik században három szent életű an- goi férfiú Egbert, Wigbert, s Willibrord, azon szándékot ér­lelték magukban, hogy e népeket, kiktől eleik, átköltözvén An- golyhonba eredtek, az igaz hit tanaival megismertetik. De Eg­bert többek tanácsára az írhon, s Scótország közölt fekvő szi­geteken teljesítette apostoli hivatását, s Hil szigetén el is hunyt. Wigbert meglátogatta ugyan e népeket, de hélévi majdnem si­kernélküli fáradozásai után honába visszatért, s így a harma­dik társnak Willibrórának jutott a dicsőség, hogy e népek a- postoli czimét elnyerhette. Az említett sz. férfiún, Wigberten kívül, Eligius, Noyoni püspök Frankhonból, hirdette Jézus hitét a Friseknek, ugyan ezeknél 678 körül megfordult Wil­frid, de munkájok olly csekély eredményt szült, hogy az igaz Isten neve majdnem ismeretlen volt, midőn Willibrord a VÍI-ik század végén 690-en 11 társaival e népet felkereste. 0 Nort­humberland Angolkirályságból eredt, s a tengeren áthajózván elsőbe Kalvickba, innen Utrechtbe költözött, s Pipintől, ki kevéssel előbb Frisia nagy részét elfoglalta, tisztelettel fogad­tatott *). Willibrord mielőtt társaival apostoli működéseit megkez­dené Rómába utazott, s Sergius pápától hatalmat kért az Evan­gélium hirdetésére, mcllyet nem csak megkapott, hanem több Szentek ereklyéivel megajándékozva tért vissza, hogy a neta­lán építendő templomok, ezek letételével építethessenek. Áldás követte törekvéseit, mert hat év múlva már olly nagy szám­mal voltak a keresztények, hogy Pipin sürgetöieg kérte a Pá­pát, Wiliibrordnak püspökké szenteltetéseért; — Sz. Péter utódja kitüntetéssel fogadta ötét, s hasztalan igyekezett a föpászlori tisztet mellőzni, neve Kelemenre változfattatolt, s sz. Péter basilikájába Frisia érsekévé szenteltetett, szabadságára hagyat­ván, hogy érseki székét oda helyezze, hol néki alkalmasnak látszani fog. Willibrord Utrechtben építtetett Megváltó templomát s Székesegyházává telte, két év múlva pedig Pipin, s Irmina *) L. Batavia Sacra. Proleg. $. 7. p. i. — Boschaents, Bialrita de primis Frisiae Aposlolis. Disseri. 49.

Next

/
Oldalképek
Tartalom