Klopstock, Friedrich Gottlieb: Ádám halála. Egy szomorú dramma három szakaszokban a Messiás éneklőjétől (Győr, 1812) - 11.131.1

6

Szelima : De hifzem ezt-is oily — nyúg- hatatlanságot palástaló hangonn ejted.

S'eth: Ugyan mi volna az, a’ mit előtted elrejthetnék, Szelima ! El akartam titkolni, de fzívemnek Öfzíntesége és ezen ébré- keny aggódás , mellyel előttem fzemléllek , kénfzerítenek, hogy a’dolgot felfedezzem. De meg ne fzomorodj, kedves Szelima ! Atyánknak komoly magaviseleté hozzá vonfzó fzere- tetemet egéfzlen felébreíztette, midőn most Ábel’ oltárjához bément, éppen hogy te a’ kunyhó előtt álltái ’s Éva után esenkedve néztél.

Szelima: Jó lefz-e , ha elmenvén megfogom az ó kezét, megfzorítom , kegyes nyá- jofsággal nézek ízemébe, és kérem, hogy ne fzomorkodjon ? — Óh, édes bátyám, édes bátyám ! még-is eltitkolfz valamit! Még soha sem láttalak igy keseregni 1

Séth .’.Vajha inkább tsak az elő-fzínben maradtál volna , édes Szolimám ! Felette felindítottál engemet! Mert most — most már mindent meg kell mondanom. Még soha sem láttam atyánkat úgy , mint most hogy előttem elment. Artzája rettentő halvány ! Nem - is ment: hanem refzket ve tántorgott. Reám me- refztette fzemeit , ’s még sem látott. Bément az oltárhoz. ’S úgy haliám, liogy ott harsogd va kezdett imádkozni és fzer felett dobogni. De tördelt ízavait nem érthettem ; miólta itt vagy, éppen nem hallom. Óh, édes Szeli- mám, magad kívántad: meg kellett mondanom! — Hallod-e atyánk’ lépéseit? Most jön.