Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek... Második rész (Székesfehérvár, 1824) - 11.014b

'X'V'V

f)7

x/w

mellyel Istentől várjuk, Istentől kérjük a’világi javaknak áldásit, üdéig tartó szükségeinknek kielégittésit, kárhoztatom. Menttsen Isten! O az, a’ ki ezekkel-is áld, vagy büntet bennünket. O az, a’ ki ezeket-is adja a’ kinek akarja, viszsza veszi a7 mikor néki tettszik. Q az, a’ ki ezekért-is kérettetni akar. Mert minden jő adomány, és tokélletes ajándék 0 tőle vagyon, ki a’ mi vetésünknek nevelkedését-is megszapo- rittya. Csak mondom: hogy kérésinkben a’ szükségteleneket a’ szükségessek elejbe, a’ mu- landókat az örökké valók elejbe, a7 mi kedvünk szerént valókat az Isten kedve szerént valók elejbe ne tegyük.

Mert ámbár jobb , tökélletessebb , magunkat megtagadni, mint mindenekben , mellyeket Istentől várunk és kérünk, magunkat keresni. Ámbár jobb, tökélletessebb, minden szén védelminkben egészen Isten akarattyára engedni magunkat, mint tőle mindenektől, mellyeket szenvedünk, szabadulásunkat kérni. Ámbár igaz, hogy mennél nagyobb a’ Kereszténynek tökel- letessége, annál ritkább üdéig tartó javakért való könyörgése. Mindazonáltal, mivel tagadhatatlan : hogy a’ Felséges Ur Isten az : „ki megöntözi a’ hegyeket az Ö magos helyéről, — ki szénát teremt a’ barmoknak, és füvet az emberek szolgállattyára; — és kenyeret hoz a’ földből , és bort, melly megvidámittsa az ember szí5 *