Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek... Második rész (Székesfehérvár, 1824) - 11.014b

48

Hogy ne? mert fejtegessük csak minő vigasztalás fekszik ezen igazságban, hogy a* halál minket-is az Atyához vezet! minket-is, kik itt jövevények vagyunk : de nála otthon leszünk ; itt fáradunk : de nála megpihenünk; itt tusako- dunk: de nála a’ gyozödelem jutalmával megkoronáztatunk. Miilyen vigasztalás ez: melly szerént tudjuk, hogy csak porunk morzsalodik porrá, nemesebb részünk pedig oda költözik, sl hová előtte érdemei mentek, t. i. az Atyához , a’ ki alkotta testünket, leheljeiéből szakasztottá lelkünket; a’ ki még itt-is bennünket ajándékival táplál, szeretetével nevel, malasztival önnön magára érdemesitt; a’ kihez midőn eljutunk , a’ félelmek után bátorságba, a’ veszedelmek után mentsvárba, a’ munka után nyugodalomba , a’ múlandóság után az örökké valóságba jutunk jutunk oda , a’ hová bennünket a’ szív minden óhajtásival ösztönöz, a’ hová utánnunk sem a’ nyavalya, sem a’ fájdalom, sem a’ tél, sem a’ nyár, sem a’ siralom, sem az üldözés , sem a’ vétek, sem a’ vétek átka nem jöhet; mert megyünk: a* hol öröm lészen keserűség nélkül, bövelkedés szükség nélkül, boldogság hejányosság nélkül, élet halál nélkül; mert megyünk a’ hová Jésus ment, „nékünk helyet készíteni.” 8.)

Azon8.) Ján. XIV. 2.