Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek… Első rész (Székesfehérvár, 1823) - 11.014a
51 x/v/v Hogy az emberek fiait ezen jótéteménnyé- re figyelmetessekké tegye, megjövendölte ezt sok ezer esztendőkkel előbb , mint sem tellye- sittené. Mikor pedig az ő irgalmasságának üdéje elközelgetett, ki’ildé Jánost: bogy a’régi várakozások tellyesedését hirdetné , és magáról, az Udvözittoröl, tanúbizonyságát tenne. Az Evangélista pedig, hogy ennek emlékezete felejthetetlen lenne ; megjegyzi szorgalma- tossan az üdot, mellyben Istennek rajtunk könyörülni tettszett. f És ez az üdo a ’ Zsidókra nézve tele volt jelekkel. Mert akkor már idegenek, a’ bálványozó Rómaiak, uralkodtak a’ Zsidó népen; hogy tellyesednék a’ jövendölés, mell vet Jákob Pátriárka tett: „hogy el nem vétetik a’ fejedelmi pálcza Júdából, és a’ fejedelem az Ö ágyékából, még nem eljö a’ ki elküldetik, a’ INemzettségeknek várakozása.” 1.) — Akkor már az Ország-is négy részekre osztatott, mel- lyet négy fejedelmi férjfiak, kiket Tetrarkák- nak mond az Evangélium; kormányoztak; a* mi több: a’ FŐ Papságon-is ketten osztoztak. A’ mi ismét jel volt. Mert, mivel Kristus Urunk mondása szerént, minden magában meghason- lott Ország elpusztul, nem kételkedhettek a’ Zsidók : hogy a’ változás, mellyet a’ jövendölések hirdettek, majd majd megtörténik. i.) I. Mós. XLIX. io. U *