Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek… Első rész (Székesfehérvár, 1823) - 11.014a

'wv' 331

Hogy az ember nem csak állat, kanem lélek-is, kogy kazája, a’ könnet szármozott, a’ kova készül nem e’ látkató dolgoknak világa, melly mint a’ test, mellyet kordozunk, változik, elavul, végre elenyészik, kanem kogy annak a’ kalandóság megyéjén túl kell fekünnie; abból-is észre vehettyük: hogy semmi, a’ mit kívánunk, a5 mit e’ világ adhat, lelkünket ki nem elégítheti; hogy örömeink nem csak hej á- nyossak , kanem egy sincs mellyet végre meg ne unnyunk, és azzal, „ki mindeneket, miket kívántak szemei , meg nem tagadott nékik, se meg nem tiltotta szívének , hogy ne élne minden gyönyörűséggel,” 8.) fel ne kiáltsunk: „hiúságoknak hiúsága, és mindenek hiúság!.” Q.)

Mindazonáltal ka nem volnának szempillantások, mellyekben maga az érzés elhiteti a’ szívvel, kogy az ember nem csak e’ múlandó élet Örömeiből osztozhatik , hanem felségessebb örömöknek-is örökössé, valóságunk igazi becsét volttaképpen nem élezhetnénk. Mert csak ezen szempillantások kóstoltattyákmeg velünk az örömöket, mellyeket az értelem csak sejditt, a’ szív csak szomjúhozik, és ka benne részesül boldogságra jut, melly a’földi boldogságok becsét hasonlíthatatlanúl föllíil mullya, és meg- nyúgasztalván az indúlatokat, a’ kívánságok tü- zét lecsillapítván, bennünket egészen kielégitt»

8.) Predik. II. io. — 9.) U. az I. 2.