Májer József: Vasárnapi homiliák avagy vasárnapi evangéliumok értelme fölött tartott egyházi beszédek… Első rész (Székesfehérvár, 1823) - 11.014a
^/V'V 328 VW beteg ki orvost, az elhagyattatok, ki barátot -talál bennünk, ki nem beszélllieti boldogittó illetődését: mondjameg, a’ ki tudja, mit érezhet a’ jámbor, ki a’ szomjiiliozónak italt, az éhezőnek eledelt, a" mezítelennek ruházatot, a’ vándorlónak szállást ád; ki felebarátb a boldo- gittásától se javát, se fáradságát, sem életét nem kémélli? mondjameg, a’ ki tudja, maga a’ jó mivel jutalmazzameg magát ? Ha megmondani senki nem tudná bár; de érezzük: hogy minden gondolat, melly eszünkbe juttattya, hogy jót tettünk, segedelmeztiink , szomorúságát oszlattunk, bánatot enyhítettünk , könnyeket tikkasztottunk; minden emlékezet: hogy bér, haszon, nyerekedés nélkül, magunk emésztésével, sajátunk fogyasztásával, egéssé- günk, életünk koczkáztatásával-is áldást hintettünk , a’ szívnek bőséges boldogságát juttat; boldogságát; mellyet semmi egyébb tapasztalható gyönyörűséggel fel nem cserélnénk, és ha egyébbként csak az oskolák bölcsességének lenni állittyuk, illyen szempillantásokban elevenen érezzük: hogy a’ jó Önnön magának szép jutalma ; mert minden erőlködésünket, melly- be tellik, mennyei örömökkel meghálállja. Ne nevessed , ki csak magadat szereted , ne nevessed , a’ mit mondok: hanem tanúlly előbb jót tenni, tanúlly önnön magadból kiürülni, tanúlly Kristus szerént a’ jóért, a szentért, egyebek üdvösségéért, boldogúlásáért áldozattá
