Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

Emez szerencsés kimenetelt, némely világi o= kok* kedvező egybe-jöveteleknek tulajdonítják; amaz nyert vagyont, az ő magok okosságoknak és Szorgalmatosságoknak; tellyességgel meg- nem emlékezvén arról, a' ki ezen környülállá- sokat úgy rendelte, és őket olyan állapotba helyheztette, hogy az ő Szorgalmatosságoknak oly’ jó következése lehetett. De az Istenről való elfelejtkezés, bennek gyakran az Istennek megvetésivé válik. Minden, a’ mi indulatjokba

könnyű, és álhatatlan, ------a’ Szerencsének reájok fúvallott szelétől mozgásba jő. A’ kevélység, és ön’ magokkal való megelégedés, elő-jőn- nek, és ők állapottyokat úgy nézik, mintha az, tulajdon erejek által, bátorságba volna helyhez- tetve. Innen következik az a’ Kevélység, a’ melyei Szent Dávidnak mondása szerént, az hitetlenek káromolják az Urat. Ők úgy írat- nak-le, mint a’ kik, Keve'lyek, és szólnak álnokságot; hoszszuságot szólnak nagy kevélységgel, és az Égre tátották szájjokat. Ragadják a’ Dobot, és Hegedűt, és az Orgonának zengésének örülnek; azt mondják az erős Istennek: Távozzál-el mi lolliink; mert a’ te Utaidnak esméretiben nem gyönyörködünk. Valyon mitsoda a’ Mindenható, hogy tiszteljük ötetP Avagy mit használunk vélle, ha b néki esedezünk. ’Sóit. X: 4- — LXXIII: ö, g. Jób. XXI: 12, i4, i5.

74