Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

Azt mondják az erős Istennek: távozzál- el mi tőlliink. — — Mely istentelen beszéd! Valyon hihetőnek tartottuk volna, hogy a’ világi gyönyörűségek egy emberi Szívet így annyira megvesztegethetnek ? Szerencsétlen balgatag Emberek! megvi’sgáltátok-é valaha, hogy minn épült bizodalmátok? Ti szívetekbe e’ként szóllottatok : Soha meg-nem mozdittatunk. "Sóit. XVI: 8. Ti azt gondoljátok, hogy egy mozdúlhatatlan hegyen állatok. Serkenjetek-fel ezen hízelkedő álmatokből ! Nézzétek mint in- gadoz és hanyatlik minden körülöttetek ! Ti egy nagy méjjségnek Szélin állatok, és a’ föld elsippad lábaitok-alatt. A* ti egésségetekben, a’ ti életetekben, a’ ti birtokaitokban, a’ ti szö- vettségeitekben, mindenben a’ mi néktek gyönyörűséget okoz, csirádzik az elpusztulásnak magva. Azonközben hogy ti dorbézoitok, mind elébb halad munkájában azon féreg, a’ mely rágtsálja a’ ti jőllételetek’ fundámentomának oszlopait. Nem Szükséges arra nagy megerőltetés, és némely dolgoknak hoszszas előre való készülete, hogy a’ ti jóllételetek felfordittassék. Lassan és halkai nevekedett volt az, sok esztendők, sok munka és fáradtság, sok kedvező környülállásoknak egybe-jövetelek, kivántatott arra, hogy a’ ti szerencsétek felépüljön, de egy- gy«tlen-egy csekély környuiállás, azt egeszszen.

75