Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

könnyen taszithattya, minekelŐtte azt es2re-is vennék, és hogy Őket arra kénszerittsem, hogy őrizkedjenek azon veszedelmektől, a* melyekkel fenyegettetnek.

Keserves dolog az, hogy azon világi kör- nyülállások, sl melyek oly’ kedvezők és hasznosok, a’ gyönyörűségeknek, oly’ gyakran ártalmasok, az Erkölcsnek. Az Erkölcs belső magunkon valő uralkodást, maga megtartóztatást kíván; a’Szerencse rriegtompittya a’ Lelket, és felgerjeszti az indulatokat; az Erkölcs támogat- tatik a’ jövendőre való tekintet által; a’ Szerencse csupán a’ jelenvalóhoz lánczől. Az Erkölcsnek esmértető jelei, a’ Szelídség és alázatosság; a’ Szerencsének szokott kísérői pedig, a’ kevélység, és ön’ maga-tetszése. Azt gondolná az Ember, hogy a’ jóllétei, a’ legerőssebb Ösztön arra, hogy az Istenről, a’ ki annak Kútfeje, megemlékezünk^ és ötét tiszteljük, de o’y* nagy az emberi természetnek romlottsága, hogy az leggyakrabban fundamentoma az Istenről való elfelejtkezésünknek. A’ világi változások fi- gyelmetessé teszik az Embert egy láthatatlan hatalomra, de egy az ő kívánságokkal egygye*. ző történeteknek hoszszd sora nem engedi' — hogy túl gondolkodjanak azon, a mi szeneik előtt vagyon. A’ legfelségesebb Jóltévö, tulajdon adománnyal által rejietik-el szemei.k elől.

?3