Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

7l

Sza-tekint a’ múlt történetekre, melyek hihetőképpen soha többé oly* kellemetesen nem fognak elő jönni. Az az igyekezettel tel'yes munkásság, megcsendesedeM; az a' vidámság, a* melyei ennekelőtte vigadott, oda-van; a’ testi örömök meggyengültek. Midőn e’ szerént az ő Szokott gyönyörűségei, egyik a’ másik után tolle hitetlenül eltűnnek, mit tehet ő, & ki nem tudja mi légyen a’ Vallás, nem tudja mi légyen a’ Mennyei boldogságnak reménysége; mit tehet mondom azoknak hellyekbe ?— — De még ezen hanyatló állapotban-is, fenn-tart- ják sl Vallásnak reménységei, és Ígéretei, a’ kegyes Embernek bátorságát, egész utolsó órájáig. Az 6 levele, így szóll sl szent Leczke, nem hervad meg. Az Idő nem leszsz elégséges arra, hogy az ő szerencséjének véget-vessen, sót inkább, a* vénség egy csendes nyugovó helyet fog néki ajánlani, a’ melyben, jóllehet hibázni fognak az eleven érzések, még-is megfog maradni sl Szelíd gyönyörűség, az Ő enyhülésére. A’ Halhatatlanságnak reménysége, a’ mely ennekelőtte minden örömeit nevelte, már most nagyobbára kipótolja, azoknak nem léteket. Annak becse nevekedik, a’ szerént, a’ mint annak tárgyai közelebb jönnek Szemei’ eleibe. A* Világ nem hagyta-el őtet, hanem ő egész méltósággal vonja-el magát a’ Világtól;