Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

Gyengék mind azon gyönyörűségek, a* melyekbe a’ szívnek nincs része. A’ gonoszoknak csupán magokat tárgyazó múlattságok igen szűk határűak j és igen rövid ideig tartók. Da a* kegyes Emberre nézve, a’ szerencse, nemes használása által, kettőztetik. Hasonló egy fénylő világossághoz, a’ mely minden általa bóldo- gittatottról reá viszsza - súgározik. Az atyafias egybe - köttetésekbe, barátainak hozzája való hajlandóságokba, a’ tőlle függőknek háládatos- Ságokba, minden esmérőinek jó indulattyok- ban, és becsűllésekben , — mindenfelől sokszorozva , láttya az áldást maga körűi. A* mely Jiil en gemet hall Dala , bóldognak mond vala, és a' mely szem lát vala, bizonyságot tészen valat az én ártatlanságom felöl: Mert én a’ nyomorúság miatt kiáltó Szegényt megszabadítom vala; az árvát-is, és a’kinek semmi segítője nem vala. A’ veszedelembe megtartatott Embernek áldása jö vala reámt és az özvegynek szivét megvigasztalom vala. A* vaknak .én szemei valék, és a’ sántának mintegy lábai. A’ szükölködöknek attyok valék, és annak perit, a’ kit nem esmérek valay jól me ghányom-vetem vala. Jób. XXIX: 11, 12, i3, i5, 16.------------—így ha az igaz virágzik, mint a’ folyóvizek mellett plántálta- tott terma Fa, még is adja a’ maga Gyümöl■

6;