Blair, Hugo: Blair Hugo' tizennégy prédikátzióji (Kolosvár, 1827) - 10.496

65

Szájjábót azon panaszt, bögy 6 egy nyomorult teremtés, hogy az, a’ ki az eke mellett jár, a’ a* ki egy hitvány kunyhóban lakik, boldogabb mint ő. —-— De hihetitek-é azt, hogy kevesebbé akadályoztattya a’ jóllétellel való élést, a’ lelki betegség, mint testi alkotásunknak meg- bomladozása ? vagy hogy az emberi jólléteihez nem éppen olyan szükségesképpen megkívántaié dolog az egésséges indulat, mint az egés- séges test ? Bár akár mely nagyra becsűljük-is a’ világi gyönyörűségeket", még-is éreznünk kell azt, hogy a’ valóságos jólléteinek fészke a ’ Lélekbe van. A’ rósz Emberek’ megromlott gondolkozások’ módja, és testi indulattyok, minden a’ Világtól nyert haszonnak foganatosságáfe semmivé teszik. A’ Világ ugyan nevezheti őket a’ Gyönyörűségek’ esméröinek, és barátjainak, de Ők valósággal, minden Emberek közzűl, annak legnagyobb ellense'gei. Azzal a’ nagy tűzzel, a’ melyei ők utánna kapnak, megfojtyák és megölik azt. Csak a’ mértékletesek, a’ kik a’ rendet és az erkölcsöt Szeretik, csak azok tudják, hogy kell élni a’ szerencsével. Ok annak kellemetességeit — egésséges, és meg*nem romlott lélekkel kóstolják, és annak idejében megszűnnek tőlle, minekelőtte az azzal való é- lés csömörré, a’ gyönyörűség fájdalommá válna. Esméretlenek előttek mind azok a’ pana