Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 3. rész (Esztergom, 1826) - 10.473c

67

Várnai. De vetélkedő társa lett Romában Maxentius Herculeusnak egykori Segéd-Tsáfzárnak fia, ki mindazonáltal nagyon hibázott azzal, hogy a’ jobbágyokat adókkal terhelte , és a’ Kerefztényeket üldözte. Constantinus cfzvefzedvén a’ hadi erejét, 5ii-dik efzt. 96,000 főből álló sereggel Romába ment ellene. Nem meíTze volt már a' várostol, mikor egy estve sík mezőn vezetvén aJ népét, arról gondolkodott, hogy a’ sok Isteneket imádó Tsáfzá- rok jobbára fzerentsétleniil uralkodtak, az o attya pedig, ki tsak egy Istent hitt, és tifztelt, uralkodásában mindenkor boldog volt; azért Constantinus maga is az attyának Istenéhez nagy buzgón folyamodott, hogy segítségére legyen. Alig végezte imádságát, látott az égen egéfz táborával eggyütt egy rendkívül való, és fzokatlan jelt, tudniillik lánggal égő kerefztet ezen felírással: «r rurcp velxa — Ebben vagy ezzel győzz. Almélkodott a’ látáson, geyfzer^smind meg is rémült a’ fiatal Tsáfzár, va- 1 amint az egéfz hadi nép is. Azonban a’nappali jelenést követte az éjjeli. Almában megjelent néki Kristus maga éppen ollyan kerefzttel, a’ minőt estve látott, és azt parantsolta, hogy annak formájára tsináltasson eggyet, és azt a’ hadban záfzló gyanánt hordozhassa. Felébredvén Constantinus, elbefzélte nJ látást főbb embereinek, követte a’ parantsolatot, elkéfzíttette kerefztzáfzlót, vitette azt aJ tábora előtt, és meggyőzte Maxentiust, ki midőn a’ seregének nagy réfzével Tiberis hídgyán át akarna költözni , a’ híd alatta öfzveroskadt, és ö az embeieiE 2