Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 3. rész (Esztergom, 1826) - 10.473c

382 a’ többi Minísterek vilzik a* fzenteltt vizet harapó- lóval, a’ fiistö Őt tömjénnel, és egy könyvet ide tartozó imádságokkal, és magokat rangjok fzerint a* gépelynek vagy fejéhez, vagy oldalához állva hely- heztetik. Az alatt a’ Kar Libor a me Domine —fza- badíts meg Uram engem az örök haláltól ’s a’ t. fzavakkal kezdő Responsoriuraot énekeli, mellyben előadatik az Ítéletnek napja mint háborúságnak, ha­ragnak, és nyomorúságnak napja, igen rettenetes és keserves nap, mellyen az ég és a’ föld megmoz­dul, az ember pedig fzoros fzámadásra húzatik, és megi téltetik. Responsorium után a’ Pap Kyrie el<y- sori fzavakkal az Urnák irgalmasságához folyamodik, Pater noster~re\ pedig a’ jelenlévőket inti, hogy tsendesen imádkozzanak. Azonnal meghinti a’ gé- pelyt fzenteltt vízzel külömbféle fzokások fzerint annak egy, két, három oldalán , az alatt fzívesen kívánván, hogy a’ kik magokat a’ belső tifztaságnak jelentésére, és Kristus érdemiből megefzközlésére is kerefztvízzel meghintették, azok még holttok után is a’ tifztulás helyén az Isten irgalmassága által men­töl előbb tifztullyanak meg; ugyanannyifzor meg is füstöli, ’s így mutaltya be az imádságát eleven fzén- böl felmenő jó illat gyanánt az Istennek. Azután a’ Pap és a’ Kar egynéhány versekkel és feleletekkel az Istennek irgalmasságákoz folyamodnak, hogy a’ pokolnak kapuitól ízabadíttsa meg a? megholttukat, és irgalmázzon nékik. A’ versek után a’ Pap imád­ságot mond, hogy „az Ur Isten a’megholttaknak lel - *, keit a’ bűnök lántzaitol oldgya meg, hogy a’ feU tá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom