Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 3. rész (Esztergom, 1826) - 10.473c

31 fiáknak, fzomfzédoknak , és még az önkényt jötték­nek is társaságában közönségesen Két napig tartot­ták , nem tsuda, ha a’ bőrből, főképp a’fzegényeb­bek, kifogytak. Megtörtént ezennel a* menyegző­nél is. Máriának jófzívüsége előre fájlalta a’ Jegye­seknek megfzégyenülését, és mintha sajdította vol­na a3 fiának tsudaerejét , bizodalmasan mondgya néki : Nints borok. Jesus talán a’ körny ül állásokra nézve helytelennek gondolta a’ tsudalételt, vagy nagyobb figyelmet akart a^ jelenvalókban indítani , azért keményebben felelt: Mi közöm nékem , és né­ked ajfzonyállat ? nem jött még el az órám. Mind­azonáltal nem vefztette el Mária a’ bizodalmát, hanem a’ fzolgáknak titkon meghagyta, hogy va­lamiket mond, tselekedgyék meg. ’S ime Jesus az ott álló hat kövedret vízzel megtölteti , ab­U ' bol meríttet, és a’ Náfznagynak vitet, ki megkós­tolván a borrá lett vizet, tsudálkozva mondta a’ Vőlegénynek: Minden ember előbb jó bort dd ci vendégeknek, azután pedig, mikor megréj.zegednek, alábbvalót, te pedig jó bort tartottál eddig. És ez volt az ö első tsudatétele, mellyel magának ditső- séget fzerzett, a5 Tanítványit pedig a’ hitben meg­erősítette. 6. A’ tsuda után előbb Kafarnaumba, azután az Ünnepekre Jerusalembe ment, a’ hol legelőfzör is a’ vásárlókat kötélköfbáttsal a’ Templomból ki­hajtotta. Követője lett JNikod'mus a’ fő Tanátsnak eggyik tagja, ki is ötét egy éjtfzaka meglátogatta, és vele hoil’zas befzédbe erefzkedett. Ezután Jesus Ju-

Next

/
Oldalképek
Tartalom