Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 3. rész (Esztergom, 1826) - 10.473c

331 stoíok Tselekedetinek könyvében difséretes említés kerül elő, vagy fzent Pál maga, ki többfzör fordult meg Antiochiában, a’ kerefzlény Hitre térítették ; a’ mit pedig írt fzent Páltól tanulta, és annak igaz­gatása alatt meg is írta. Ez az oka annak , elcfzör hogy az Evangj'eliomának kezdetén (I, i—5 ) maga vallya bogy mindeneket a* fzerint jegyzett fel, a’ mint hallotta azoktól, a’ kik látták, és azokban réfzt vettek; másodfzor, hogy fzent Pált az ö apostoli utazásiban tsak nem elválhatatlanul követte (Ap. Tsel. XI, 20—26. XYf, 30. XX, 5—14. XX!, 10, 11. XVII. XXVIII. Fiiéra. 24.). Azért mondgya fzent Jrenaeus, bogy a’ mit Pál élő fzóval tanított, azt Lukáts írásban hagyta meg, és Valamint fzent Márk Evangyelioma fzent Péterének, úgy a’ fzent Luká- tsé fzent Pálénak mondatik (Teriül, c. Marc. L. IV. c. a5.). Ámbátor pedig ö sem legtsinosabb, és a’ Zsidó fzójárásoktol mentt görög nyelven, sem pedig JeAis tetteit azon renddel és üdő fzerint nem adg^a elő, a’ mint megestek, mindazonáltal még is a’ többi Evangélistáktól megkülömbözteti magát azzal, hogy valamint az Evangyetiomban úgy az Apostolok Tse- lekedetinek könyvében is pallérozottabb fzavakkal, mint a’ többiek, és jobb rendel irt, es a’ mint a’ miveledettebb írók fzoktak, mind a’ két könjrvének eleibe Elöljáró befzédet, tefz, a’ mellyben a’ mun­káját bizonj^os Tbeopbilusnak ajánlya, midőn az egyéb Evangélisták a’ bcfzédnek mintegy közepébe fzakadnak. Hajdan Jeronimússal (in II Cor. Vili, 18.), Aranyfzájú fzent Jánossal (Comment, in Act. Após-

Next

/
Oldalképek
Tartalom