Rátz András: Liturgika, vagy a romai keresztény katolika anyaszentegyház szertartásainak magyarázattya. 1. rész (Esztergom, 1823) - 10.473a

208

oltárán feláldozta, kínt ’s halált fzenvedett, az emberek adósságiért az Isten igazságának eleget tett, azokat saját vérével letörölte; és azon fogva, hogy fzenvedo emberségével Istensége volt öfzvekaptsolva, véghetellen érdemeket tett, mellyek által nem tsak a’ bűneinktől megtifztií tattunk , hanem az Isten kegyelmébe, Adám vétke által elvefztett jussainkba is vifzfzaállíttattunk , Isten fiai, mennyeknek örökösi , Kristusnak örökös társai lettünk úgy mindazonáltal , ha az Ő Tanítását mint az örök életre vezető egyetlen egy kalauzt, a’ mennyire az emberi tehetségünk, és az Isten kegyelme megengedi, befogad- gyuk, megtarlyuk, és hozzámint a’ mi előpéldánk- hoz hasonló Izentek lenni igyekfziink (Isa. Lili. Ján. III, 16 —18. Rom. Vili, i5, 16, 32. I. Pét. I, i3—16.).

Azonban ez mi tőlünk ezer gyarlóságok alávetett emberektől tsupán tsak saját erőnkből és tehetségünkből , az Istennek kegyelme nélkül, ki nem telik. Kristus tanításának világossága mellett is tsak ugyan tompa az efzünk, és az üdvösség ultyán mint a’ setéiben járók vagy vakok tsak tapogatva mendege- lünk. Sokfzor vagy éppen nem , vagy sajdítva es kételkedve tudgyuk, hogy mi a’ jo, illendő, üdvössége« , és Kristus tanításával megegygyezö, mi nem, főképp» .mikor a’testi indulatoknak köde meglepi az éfzt. Az akaratunk inkább fzit a’ rofzhoz mint a’ jóhoz főképp a’ világnak rofz példáitól fel- ingereltetvén. Azért ha tudgya is az értelmünk a’ jót és a’ rofzat, még sem követi az akarat amazt,

> nera