Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 7. (Buda, 1830) - 10.413g

valóságos meg részegülésben vágynak 5 melly el bóditja ókét, ós kápráztatja szemeiket. AJ mi valóság , azt nem esmerik meg , es tsak a* tet- tzohöz, vagy színhez ragaszkodnak, aJ mi el múlik. Azért lehet olly felette igen ritkán találni fel nállok, azt aJ soha nem ingadozó ditso egy- íórmaságot, melly aJ Jézus viseletéből, valamint az örvendező nép serege között Jérusálembe való menetelében , úgy tanitványi között töltött utolsó estvéjén is ki tettzett. O is szeretett, és azokat aJ kik az övéi valának mind végig szerette. De ezen érzésnek nem eresztette magát mérték nélkül. Tanítványéban múlandó valóságokat látott. Tudta, és soha nem felejtkezett el arról, hogy azok nem maradnak örökké vele. Az Ö lelkek, ez aJ halhatatlan rész, volt leg betsesebb o előtte: eJ volt aJ maradandó, és soha sem sza- kasztódhatott el Ö tölle. Azért aJ földi el válás nem volt & leg fájdalmasabb Ö előtte.

Oh én szivem ! és te miért ragaszkodsz olly erősen égvilághoz? miért olly tüzesen azokhoz, a’ kik kedvesek előtted ? El jo egy tsendes estve, és mind abból, aJ mit az Isten néked aJ földiekből engedett, semmi se marad nállad; semmi se marad egyéb, hanem tsak aJ mi halhatatlan. — Mi ád néked just más reménységekre ? Mitsoda földön állandó? Eggyik tavasz aJ másik után el virít, és az életnek vége van, midőn annak kezdetét alig vette észre az ember. Mint a^ magas bértzek az időnek lehellete alatt el mál- lanak, aJ birodalmak el enyésznek, az előkelőknek palotái, mint aJ szegények kunyhói öszve roskadnak ; úgy minden élőnek halál a’ vége. AJ mezőnek virága el hervad; aJ leg erősebb embert a’ betegség lábáról le üti. Az öreg erejétől meg fosztatva el alszik; aJ tsetsemo aJ böl- tsobe meg merevül. Imé, az aJ por, méllyét aJ

A’ Jézus leg utolszor halála előtt az 8 ’s cC t. 191