Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 3. (Buda, 1829) - 10.413c
már bizonnyal minden ember tapasztalta. Midőn már alkalmasint közönségesen ismeretes dolog* melly kevés kívántatik ahoz, hogy valaki minden ártalansága mellett is, az emberektől rossznak nézettessék, és rossz gondolkozásáról 3s nemtelen szándékairól gyanússá tétessék : tehát annál inkább bámulnunk kelletik, hogy olly kevés ember Őrizkedik az ugyan azon hibába való eséstől. Sőt még azt is tapasztalja az ember, hogy még azok is * a3 kiknek az a3 sorsok volt , hogy darab ideig el ismertettek, éppen nem idegenek magok részéről más személyeket hasonlóképen hirtelenkedve megítélni és kárhoztatni. Valóban minden, a’ ki másról és annak tettéről és életéről a3 maga vélekedését kimondja, azt képzeli, hogy valami helyes dolgot mond. Tökéletesen megromlott szívnek kell annak lenni, melly ugyan csak feltett czéllal akarna valami gonosz hazugságot elterjeszteni. Azt hiszi az ember , midőn valamelly személynek maga viseletéről és szándékairól valami kímélletlen vagy helyben nem hagyó Ítéletet tesz, hogy bizonyos a* maga dolga felöl, sőt talám még jót csinál és épit. De melly könnyű itt a3 tévelygés a3 mi részünkről ! Melly hamar azon veszélybe eshetünk , hogy elismérjiik embertársunkat! A’ legvakmerŐbb, legilletlenebb magahittség az, midőn valaki azt mondhatja: én itt bizonnyal nem hibázom! — Oh melly könnyen megtéved az ember az emberi szívnek megítélésében! Mert ha mi valamelly előttünk kevésbé ismeretes személynek becét vagy méltatlanságát meg akarjuk mérni: micsoda mértéket veszünk ahoz ? — Bizonyosan a3 mások3 tulajdonságának megítélésére csak önnön tulajdonságainkat, 3s a3 mások5 gondolkozása módjának megítélésére tsak a3 magunk tulajdon gondolkozásunk módját tesszük sinór mértékké. Mert honnan is vennénk más mértéket? 234 yf mások’ elesmerésének veszélyei.
