Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 2. (Buda, 1829) - 10.413b

62

A Házi Könyörgés.

letességű Isten! én erántam meg nem szűnik ? Hogy érdemelhetem én azt, hogy Te én rólam el nem felejtkezel, holott pedig én olly sokszor elfelejtkeztem mar Te rólad? — Ha Te engemet elfelejthetnél — orczádat tőlem elfordíthatnád — akkor, oh Isten borzad egész létem, borzad belső részem — akkor vissza dűlnék amaz ősi éjtsza- kába, mellybol kegyelmed hivott ki engemet; a"* semmibe, aJ melly vélt, minekelötte én lennék. Ream nézve nem lett volna semmi élet, semmi öröm , semmi föld, vagy mennyország; semmi Jézus nem könyörgött volna, semmi örökkévalóság nem nyitotta volna meg kapujit számomra!

Meg akarok rólad emlékezni, én Istenem! Az én házi áhitatosságonT óráji leg buzgóbbak lesznek minden napon előttem. Áldozatul fogom elődbe vinni könyörgéseimet, és szerelmeseimnek, há- zanT tagjainak lelkeiket is könyörgésben Te hozzád vezérlem.

Semmivel fel nem cserélem Azon órákat soha,

Midőn hozzád esedeztem , Isten ! térdre borúivá ;

Midőn könnyezve előtted Altam, ’s erezem kegyelmed’, Melly szívemben enyhített,

'S engem bölcsen vezérlett.

VIaz emberi történetekre

Mát. 7, 7—11.