Zschokke, Johann Heinrich Daniel: Áhitatosság óráji a valódi keresztyénségnek és a házi isteni tiszteletnek előmozdítására. 2. (Buda, 1829) - 10.413b
19 áhitatosság az többé, hanem ábrándozás s nem az Úrban való élet, hanem a3 Jézus3 szavainak boldogtalan félre értéséből származó önnön gyilkosság. Az illy emberek a3 szónak a3 betűjét fogták-fel, és ahoz tartották magokat, 3s elvesztették annak lelkét. Azért is amaz öl, a3 midőn csak egyedül ez elevenít. Mi az áhitatosság? — Már maga a3 kifejezés megmagyarázza önnön magát. Ez az azon való gondolkozás 3 a3 mit az ember cselekszik; 3s a3 szívnek teljes figyelme azon foglalatosságra, a3 mellyet maga eleibe tett. Ezen legközönségesebb értelemben mind azt buzgósággal cselekszi az ember , a3 miben csak az elmének telyes figyelme a3 tárgyra fiiggesztetik. Mennél fontosabb valamelly dolog mi reánk nézve, annál határtalanabból leköti az figyelmünket. Micsoda már fontosabb, a3 mi boldogságunknál, világban való állapotunknál, 3s az örökkévalóságra való törekedésiinknél? Micsoda felségesebb a3 mindenségben, 3s az örökkévalóságban az Istennél? Ahozképest semmi vallásosság se lehetséges áhitatosság nélkül. Azért is az áhitatosság a 3 léleknek minden tétovázástól, minden földi dolgoktól való szabad vólta, és annak az Isteni dolgokra való tökéletes függesztése és felemelkedése. Ezek, mihelyt valóban tárgyainké lésznek, akaratunk ellen elfoglalják egész Szivünket és Lelkünket. Annakokáért az áhitatosság az elmének azon fontos ál lapot ja , mel Ívben minden világi gondolat eltűnik. Az áhitatosságnak legfőbb grádicsa pedig az elmének y olly csendes elragadtatása, a’ millyenben dicsöűlt meg a3 könyörgő lézus3 orczája, 3s veté-fel a3 könyörgő Szent István Szent Lélekkel eltelve az égre szemeit, és érezé az Isten’ dicsőségét, midőn Ötét a3 nép megkövezte. Csel. /, 55 — 59 Az Ah ita t o s s ág.
