Skalnik Ferenc Xavér: A' katolika egyháznak, és tanitásának igazsága a' katolika hittől elszakadni törekvök számara kirendelt hatheti-oktatásban (Kolozsvár, 1843) - 10.192
414 — tás által tisztulnia, ’s barátságának tokélletesülni, azaz megtisztul, mielőtt az égbe béfogadtalnék. 111. Az Isteni igazságnak tartozó elégtételről. Szollottam néked a’ szeretőkről, kik nem tökéletesek a’ szeretetben, szollottam az Isten’ barátiról, kik az Isten barátságát megbocsátandó vétkekkel meggyengítették; most azokról szólok, a’ kik Isten ellenségei voltak, mivel nehéz vétkeket követtek el, és bün- bocsánatot nyertek. Itt annálfogva meglátandod, hogy gyakran van szükség a’ purgatoriumra. Midőn halljuk, hogy valaki valamelly rosszat, méltatlanságot követett el, belsőképp megindulunk, meg- botránkozunk, és igy Ítélünk: „ez rút, ez olly ocsmán dolgot követett el.“ Ez, a’ mi műellöttünk rút, és ocsmán, az Isten előtt is rút és ocsmán. A’ ki tehát bűnt követ el, valamelly ocsmánságot vesz fel, melly őtet Isten előtt gyűlöletessé, Isten ellenségévé teszi, a’ bűnös ezen állását nevezzük véteknek. Ez a’ vétek az embert a’ kegyelemtől, Isten’ fiaivá való fogadtatástól, Isten barátságától megfosztja. Mű azt, ki valamelly rút, és ocsmán dolgot követett el, nem csak rútsággal magát bémocskoltnak, hanem a’ boldogságra méltatlannak, ’s büntetésre érdemesnek ítéljük. Ugyanazt Ítéli az Isten is. A’ bűnős tehát az elkövetett vétkek miatt ki van téve a’ büntetésnek, melly őtet Isten igazsága szerént illeti. Ez a’ büntetés a’ nagy bűnökért lerovattatik pokolban. Kettőt következtet tehát a’ vétek; a’ bűnt és büntetést. Midőn az Isten a’ bűnös embernek megbocsátja vétkeit, elveszi az ő bűnét, azaz: kegvelembe veszi,
