Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a

erős bizonyítéka az igasságnak: hogyazAnya- szentegyház mindenkoron diadalmaskodott a’ tévelygéseken : mindenkoron azon egyben maradva'n, még a’Tartományokban is, mel- lyek Öt’ hivtelenül elhagyták, számos híveket tartott meg; ’s azokból származott veszteségét, más vidékeken, nagyobb nyereséggel szaporábban pótolta. És így nagyobb azoknak a’ szerencsétlensége kik tóle elpártoltak , mint az övé : a’ száraz ágok , mellyek €gy magas tölgyről lehulttanak nem akadályozhatják , hogy a’ többivel az egek felé ne emelkedhessék. Én nem is kétlem , hogy az illy elmélkedések’ közepette szállott Lajos’ leikébe az Isteni malaszt, melly fogságba vi- vé értelmét a’ Krisztusnak engedelmére , ’s az ö hitét megelevenítette. Elevenítette , mikoron a’ hitvallásnak szent gyakorlását naponként újítgatta. Elevenítette, mikoron az Isten’ igéjét halgatva, vagy ama’ jeles Férjfiak’ Írásinak olvasásával — kik fénnyei valának az Anyaszeutegyháznak — az ismé- retekben bovségre, az ismeretek’ bövségé- ben világosságra törekedett. Elevenítette, mikoron az Anyasze ntegyház’ tanításit raagasz— (l82) —