Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a
ezél, mellyre minden mi törekedéseinknek igazittatniok kell. Ez az a' tágithatatlan tiszt, a’ mellyre az Anyaszentegyházba bé- szenteltettünk. O melly dicső fényben tűnik itt e- lombe bold. Lajosunk! O melly magas fokán látom öt’ állani az igazi méltóságnak! — Ismérvén az emberi értelemnek sűrű ho- mállyát« számtalan botlásit, ezer tarka tévelygéseit; tudván önnön kifejtözésére is, annál inkább az Isteni Ige’, és titkok’ magyarázására erötelenségét; az igazat — melly- nek keresésére önnön valója olly hatalmasan sürgeti — az Istenről , a’ Világról, az Emberről, nem a’ csalódás alá vettetett elme* bölcskedéseiben keresi: hanem annál, a* kinek ígérete vala az Isten — Embertől, hogy véle lészen a’ világ’ végezetéig (y): annál , a’ ki Isteni ihlésból az igasság’ oszlopának , és erős támaszának hirdettetik (z): annál a’ kit már tizennyolez Századok elté- vedhetetlennek , ’s fogyhatatlannak mutatta- nak. Nagy vigasztalás is az a’ híveknek , 's erős — (181) — (» Mit XXVIII. 2o. (z) I. Tim. III. 15.
