Horváth János: Az ékesszóllás a' koporsóknál (Weszprém, 1816) - 10.178a

nak — mind az esmeretségében élt derék Férjfiak , mind az Ötét tisztelő közönség , el- dölttén bánkódva hirdetik. Innét jóllehet nékem magamnak, sem a’ bold. Méltóságot, sem jelesen viseltt dolgait szemlélnem nem engedtetett; viszsza merem mindazáltal gyász innepén dicsöíttésére, olly nagy tanúkon épülve azt hangzani , a’ mit koporsójánál a’ bánat zokogott: O! elesett egy jó hazafi! Elesett egy igaz keresztény.

* *

A’ jó hazafi az, a’ki Hazájának boldogulását tellyes tehetségéből mnnkálódja. Részt vészen annak kedves , és kedvetlen állapodban. Örül a’ köz jó’ nevekedésén. Felemelkedik a’ magának valóság’ alacson porából a' nagylelkűségnek fényességére. Ha valamelly munkához fog , nem kérdezősködik sokat az eránt, mi lészen jutalmam? hanem a’ legnagyobb haszonvételt , a’ Nemzet’ jovában való részesülésben helyhezteti. Feláldozza kötelességének nyugodalmát, kü~ nyebbségét, gyönyörűségét, ’s ha úgy hozná magával a’ szükség, még az életét is. A’

hi-