Freindaller, Ferentz: A keresztény katholika tudomány igazsága azon tzikkelyekben előadva, mellyekért attól a protestánsok, és reformátusok el-szakadtak (Nagyszombat, 1814) - 10.139
49 ígékn°k formáját megtartsad, mellyeket tőlem, hallottal, II. Tim. I. 13. Az Apostolok tehát távúi voltak attól, hogy a’ Krisztus’ életét, és tudománnyát egyedül tsak írásokban ad- nák-áhal a’ későbbi kornak, hanem elég bátorságosan, ’s bizonyosan meg-őrizhetónek lenni tartották azt az Anyaszentegyháznak hívsége, és a’ beszéddel-közlött taníttas, vagy Traditio által. így gondolkodott, így beszéllett átallyá- ban az első Anyaszentegyház-is akkor leg-in- kább , mikor a’ tévelygő taníttók az új te- stamentomi írásokat vagy tsak re'sz szerint vették-bé, vagy viszszáson magyarázták, ’s e’ mellett még a’ tolok úgy vitatott Apostolok* idejekor! hagyományokkal fegyverkezve álltak-elo, mellyekkel az igaz egyházi hagyományokat akarták felforgatni. De erre nem-is szükség a’ bizonyíttás , mivel ezt a* mái tudós Protestánsok önként megvaliyák, sőt meg-is bizonyíttyák: mert hiszem az A- nyaszentegyház leg-első idő szakaszszában meg-engedik, hogy volt helye a’ beszéd által tett tanittásnak, hagyománynak, mint egy olly kútfőnek, mellyből meríitetett a’ Krisztus’ tudoinánnyának ismérete. De ha meg van ez egyszer engedve, miképpen lehetséges, hogy a’ későbbi időkD