Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 1. kötet (Pest, 1846) - 10.060a

161 s mintegy titokban Názárethben tartózkodott. De a mint fellépésének ideje megérkezett s Jánostól a pusztában megkeresztelteteti, néhány tanítványt szerzett s megis- merteté magát lassanként a világgal. Az ö rendeléséből történt hogy Galilaea, Judaea egyik tartományának Káná nevű helységében menyegző tartatván, erre sz. anyjával és tanitványival ö is meghivatnék. Mi legyen a menyegző, tudva van, ama vigalom és vendégség t. i. melly új házasoktól összekelésök alkalmával adatik. E- zen vendégségre hivatott tehát meg Jézus tanitványival, kik akkor még csak négyen voltak, s velők Maria is, al­kalmasint mivel a házasulók Jézusnak rokonai, vagy vér szerinti atyjafiai valának. Erkölcsijegyzet. Hogy Jézus meghivatván a menyegzőre valóban meg is jelent, senki előtt se tessék különösnek. Mert nem minden vigalmak roszak és til­tottak. Ennélfogva gyermekeknek se tiltatnak olly mu­latságok és gyönyörök, mellyek állal semmi rósz Isten és embertársaik ellen nem történik. De a milly bizonyos, hogy Jézus e vigalomra el nem ment volna, ha általa meny- nyei atyjának megbántása vetetett volna czélba: olly gondosan őrizkedjenek a gyermekek is ollyan társaság­tól és gyülekezettől, mellyben az Istent megbánthatnák. bj Szokott e gazdag és előkelő emberek vendég­ségénél valami hiányozni ? Bizonnyal nem. Minthogy azon­ban a kánai menyegzősök nem voltak gazdag, hanem szegény és vagyontalan emberek, nem volt csoda, hogy e vendégség alkalmával boruk elfogyott. E különös kö­rülményből kiviláglik, hogy Jézus nem szégyenelvén ime szegény menyegzőn megjelenni, mi seszégyeneljüksze­gény embertársainkat. A borbani fogyatkozást úgy lát­szik Jézus anyja vévé először észre; s jószívűségénél fogva kívánta, hogy Jézus, kinek mindenhatóságát is- meré a szűkölködő vendégek javára szüntetné meg e hi­ányt. Mire öt e szavakkal emlékezteté, nincs boruk /. Kötet. H

Next

/
Oldalképek
Tartalom