Parizek, Elek: Vasárnapi és ünnepi evangeliomoknak értelmezése ifjuság számára : Gyakorlati segédkönyvül hitoktatók, s hitszónokok használatára. 1. kötet (Pest, 1846) - 10.060a

162 s ez által anyai bizalommal érlésére kivánta adni, hogy csoda által juttatná őket borhoz. ej Nem kell vélnünk hogy Jézus ama felelettel, mellyet anyjának ada:Mi közöm nékem és néked asszonyállat? s a t. az anya iránt tartozó fiúi tiszte­letet sértette meg. Itt csoda forgott főn, mellyet Jézus mint Isten volt teendő, mellynek művelésére még tán nem nyílt elég ünnepélyes alkalom? Alá volt-e Jézus mint Isten is anyjának vetve, s volt-e szüksége isteni cselek- vényeinél anyai intésre? Nemde Jézusnak mint Istennek nem volt anyja? Itt tehát nem emberisége szerint szó- litá öt mint fiú az anyját, hanem mint Isten az ö teremt­ményét. Azért nemis nevezte öt anyjának hanem csak asszonynak; az idézett szavakkal tehát mintegy azt akará mondani: Miért kívánsz tőlem időn kívül csodát? Nem tudod-e, hogy én jobban értem mint te, mikor kell­jen csodát tennem? hízd tehát reám e gondot. Alkalmas órában majd megteszem, mit tenni jónak látandók. Erkölcsi jegyzet. Ebből látjuk, hogy Jézus e felelet által legkevesebb tiszteletlenséget se követett el anyja iránt. Milly igen kívánatos volna azonban, hogy a gyermekek, kik csupán emberek, következéskép min­dig kötelesek szüleik iránt minden kitelhető tisztelettel viseltetni, soha ellenmondás, vagy tiszteletlen s makacs beszéddel szüleiket meg ne bántanák! Illy gyermekek igen távol vannak Jézus példájától, ki mint ember szü­lei irányában minden alkalommal legnagyobb tiszteletet és függést tanúsított. dj Minthogy a boldogságos szűznek akaratja tö­kéletesen egy volt az Istenével, megelégedett isteni fiá­nak feleletévelsbízott jóságában, sőt meg volt győződ­ve, hogy a szűkölködő vendégeket nem hagyja sokáig szükséget szenvedni. Azért inlé meg az asztal körüli szolgákat is, hogy mindent mit Jézus parancsolna, híven teljesítsenek. Ismét tanulság nekünk, hogy bár ké­relmeinkben mindenha Isten bölcs gondviselésére keli

Next

/
Oldalképek
Tartalom