Hazslinszky József: Emlékirat az egyházról, és az egyházat érdeklő némely reform kérdésekről (Kassa, 1849) - 02.420

13 összvekapcsolva, mellyok mellett a’ közös családi, és polgári kötelességeken felül a’ polgári hivatalnokság- nak, és elöljáróságnak szinte kiváló terhei, kötelessé­gei, és felelőssége megférhetnének, mellyeknek lelkiös- méretes teljesítése mellett még a' polgári elöljáróság­ból származó kötelességeknek pontosan, és lelkiösmé- retesen ugyanazon, egy ember megfelelhetne, — mert ha csupán saját lelkünk üdvösségének eszközlése is a’ munkák munkája, könnyen felfoghatjuk, hogy saját lelkűnkön kívül még más lelkek feletti őrködés, szi­gorú felelet terhe alatti eszközle'se, —még mások lel­ki üdvösségének is, mennyi gondot, mennyi erőt kíván az embertől, úgy hogy ezekből még más különös kö­telességek tellyesitésére vajmi kevés, sőt semmi sem maradhat; de 2or Az egyházi hivatallal összvekapcsolt kötelessé­gek egészen más természetűek is, mint a’ polgári hiva­taloknak kötelességei, mert midőn amazok egy isteni szeikezeld intézetnek ki folyásai; — ezek csak gyarló emberi szülemények; —midőn amazoknak hatáskörük a’ szivek redőibe is terjed; — ezek csak a’ tetteknek külső színénél állapodnak meg; — midőn tehát ama­zok tiszta moralitást kívánnak; — ezek kéntelenek megelégedni csupa legalitással is; — midőn amazok­nak tekintélyi alapjok az alázatosság, erejök a szere­tet, fegyverük az ige: ezek kiil erő, hatalom, erőszak, és anyagi fegyverek segélyére szorulnak; — szóval: midőn amazoknak hatáskörük szellemiekre, és csak annyiban anyagiakra terjednek, mennyiben ezek a’ szellemiekkel kapcsolatban állanak; — emezeknek el­lenben hatáskörük az anyagiakra, és csak annyiban a’ szellemiekre kiterjednek, mennyiben ezek az anya­giakkal kapcsolatban vannak. \ .i

Next

/
Oldalképek
Tartalom