Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903
2. rész, vagy A' téteményes theologia
2iö való bemutatását több rendelésekkel meghatározta , hogy azokkal fejeztessenek ki a’ viszonyok, mellyekben az ember az Istennel áll, és ezekkel öszveillő religioi indulatok: hanem hogy mint valami jelképekben előre példázzák vagy ábrázollyák azt a’ meghöísülhetetlen és véghetetlen érdemű nagy áldozatot, mellyet egykor a’ világnak Megváltója, kit az Isten már a’ Paraditsomban a’ megesett első Szülőinknek, utóbb pedig gyakrabban a’ Próféták által megígért, a keresztfán véghezviendő lesz (Zsolt. XXI. XXXIX. CIX. lsa. Lili. Ján. I, 29, 36. Zsid. IX. X.). Mi tudniillik már az Anyánk méhében Isten ellen szegezett és igen gyarló emberek nem tehetünk önmagunktól olly bötsös érdemes szolgálatot, melly az Istennel való viszonyainknak voltaképpen megfelelne, vagy mellyet a felségével éppen öszveillő tisztelet, foganatos kérés, tiszta hálaadás megengesztelő elégtétel gyanánt elfogadhatna. Minden szolgálatunk megferteztetett edényből származik. Nints, a’ ki tsupán tsak a" maga rideg személyének részéről ollyan tiszteletet bemutathatna az Istennek, melly az ő felségével, vagy ollyan kérést, melly a'magának szükséges testi lelki jókkal, vagy ollyan hálaadást, melly az elvett, és jövendőben veendő jótéteményekkel, vagy ollyan elégtételt, melly a’ bűneivel arányos volna; annál inkább nem teheti meg ezeket, akárki más, és kivált mind valamennyi emberekért, kik Ádámtol fogva világvégezetig élnek. Ide véghetetlen érdem kívántatik, mellynek árnyéka sem telik ki tőlünk. Ezen ügyefogyottságunkon és ínségünkön az ő véghetetlen irgalmasságából segített az Istenségnek második személlyé sé Fiú Isten, ki magára vállalván az ügyünket, ember lett, és minekutánna az ó Törvény helyett három esztendeig újat hirdetett, és azt tsudákkal megerősítette volna, a’ melly napon a’ Zsidók a’ húsvéti báránynak evésével az ő husvéttyokat kezdették, azon magát a' keresztnek oltárán feláldozta; és mivel a’ szenvedő emberségével isteni személyiségben istensége Öszve volt kaptsolva, a szenvedése és halála véghetetlen érdemű, a’ világnak vállsá- gára elegendő lett. Ez az ő áldozatty^a megeszközlötte, a’ miben a’ teremtmény az ő teremtő és gondviselő Istenének meghódolni tartozik. Mint elsőszülött «' sok atyafiak között (Kom. VIII, 29.) felajánlotta magát a’ mennyei At- tyának az emberi nemzetnek képében , és az Istennek mindeneken való uradalmát, az emberi nemzetnek pedig az Istentől való függését kifejezte. Mint imádó áldozat be
