Rátz András: Ágazatos theologia vagy a' keresztény katolika religiónak hitügyelő igazságai, könnyen megérthető és istenes tanitásokban előadva. 1, 2, 3. rész (Pest, 1832) - 01.903

2. rész, vagy A' téteményes theologia

eszünknek megfoghatatlan, kivált ha felveszszük, hogy iidőben kell annak megtörténni, a’ mi ő általa öröktől fogva el van rendelve, igen természetes, hogy ő benne is bizonyos eleve gondolkodást, vagy feltett szándékot sajdít- tsunk. A' szent írás több helyeken említi, hogy az Isten ezt vagy amazt magában eleve feltette, elvégezte, P. o. Isaiásnái (XIV, 24—26.) ezen szavakat olvassuk: Meges- kiidt a seregek ura mondván : ha úgy nem lesz, as mint gondoltam; és úgy nem történik, a mint elvégeztem, hogy megrontsam az Assyrius t az én földemen. — Ez «’ tanáts , mellyet gondoltam. Szent Pálnak leveleiben pedig (Efes. I, 11. II Tim. I, 9.): kiben az az Kristusban, mi is sors szerint hivattunk eleve elrendeltetvén az ő szándéka szerint, ki mindeneket az akarattyának tanáttsa szerint tse/ekszik — ki minket megszabadított, és hivott az ö szent hivatalfyával nem a mi tselekedetink , hanem az ö végzése és kegyelme szerint, melly nekünk Kristus Jesusban adatott a világi iidök előtt. Az első hei} en a’ Próféta az Istennek eleve való végzését említi, mellyel a’ gonoszságba merültt Assyriusoknak eltörölését meghatározta, a másodikon pedig az Apostol azoknak, kik a’ keresztény Hitet elfogadták, és az után üdvözölnek, hiteket és üdvösségeket az Istentől öröktől fogva meghatározottnak mondgyá. Van tehát az Istenben a’ feltett szándéknak, eleve való végzésnek helye, mellyel az alkotmánnvainak léteiét, rendgyét, módgyát, tzélJyát, viszontagságait, másokkal való öszVeköttetését, és környiilállásait meghatározta, a‘ mit a’ szent írás külömbféíe szavakkal most feltett szándéknak (propositum Efes. I, 5.), most végzésnek (decretum Isa. XIV, 27.), most tanátsnak (consilium fsa. XLVI, 10.), most kedves akaratnak (beneplacitum Efes, I, 9.) vagy egyátailyában akaratnak (voluntas Zsolt. CII, 2^.), most elóretudásnak (praescientia Ap. Tsel. II, 23.), most elrendelésnek (praedestinatio Pom. VIII, 29, 30.), most Zsidó szójárás szerint útnak , ítéletnek, (viae judicia Péld. VIII, 22. Rom. XI, 33.) nevez, közönségesen pedig deák szóval dekretomnak nevezünk.

Tagadhatatlan, hogy a’ mi tsak az Istenben van, az mind az Isten maga; hogy az Isten nem tselekedhet egyéb mint a’ mivoltának tökélletességei és tulajdonságai szerint: azért valamint az Isten maga , úgy az ő tselekedetei, kö- Vetkezendőképpen a’ feltett szándékai, elevevaló végzései, vagy dekrétumai is véghefetJeniil boltsek (Péld. VIII, 22. Zsolt. Cili, 24.), kirneríthetetlenek vagy megvizsgálhatni-