Kánonjog 19. (2017)
JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Bíróságának perdöntő ítélete a házasság lényegi terheinek a vállalására való képtelenség miatt indított semmisségi perben (ford. Szotyori-Nagy Ágnes)
Joggyakorlat 105 A Felperes vallomásában említést tett az Alperesnek a házasságkötést megelőző családi problémáiról: „Elvesztette az apját amikor 7. vagy 8.-os volt az általános iskolában. Ez után az anyja gondoskodása és irányítása alá került, aki Parkinson-kórban szenvedett és érzelmileg távoli volt, amivé ez a betegség általában teszi az embereket. A rossz oldala ennek az, hogy gyakran sírt az anyja miatt, mert sajnálta így látni az anyját”. A meghallgatás során a Felperes azt is elmondta, hogy „Az együttélés idején az Alperes egy rövid ideig megpróbálta őt fizikailag bántalmazó szintre vinni, és ő két ízben megütötte az Alperest”, hozzátéve, hogy (az Alperes) „valószínűleg depressziós volt, és valószínűleg már mentális egészségügyi problémái voltak”. A Felperes azonban merő feltételezésbe bocsátkozik és az Alperes lelkiállapotának feltételezett vagy lehetséges zavarát állítja. A férj azt állítja az Alperesről, hogy az „ellenőrizni és korlátozni akarta a ruhák mosását (...) Azt akarta, hogy levegyük a cipőnket, mielőtt belépünk a házba (...) Nem változott akkor sem, amikor elköltöztünk Bereába (KY) stb. (...) Többször rámtámadt a bereai beilleszkedés idején (...) [Elvira] vonzódik a naphoz. Márciusban és áprilisban el akarta kezdeni a napozást, és októberben befejezni, libabőrös volt, csak hogy a napon lehessen.” Itt tehát az Alperes cselekvésmódjának néhány aspektusáról van szó, amelyek okot szolgáltattak a Felperes bosszankodásá- ra, azonban nem voltak a képtelenség közvetlen okai vagy megnyilvánulásai. A Felperesnek az Alperes cselekevésmódjával és nem megfelelő magatartásával kapcsolatos panaszai mellett az ügy irataiban nem találhatók más mulasztások az Alperes részéről a házasság lényegi terheinek a kötelezettségeit illetően, sem valamely lényegi elem (adott, jóllehet a házasság megvalósítása szempontjából pillanatnyi és nem lényegi kötelezettség), sem valamely lényegi tulajdonság vonatkozásában. A Felperes kijelentéseit figyelmesen megvizsgálva felfedezhető, hogy a súlyos gondok a házasságban igen későn következtek be, azaz 2000-ben, amikor az Alperesről talán tökéletes diagnózis készült. „Dr. [S.], egy pszichiáter, kezelte őt, miután bevitettük kivizsgálásra az Atlanta Mental Health Center-be (Somerset, KY), aki feltárta az aktuális problémát”. Amely diagnózis azonban a legkevésbé sem nyert bizonyítást, mivel az ügy aktáiból teljes mértékben hiányoznak az orvosi papírok vagy írásos tanúvallomások. Az apja halála - a Felperes állítása szerint - teljesen megváltoztatta a feleség cselekvésmódját, de nem világos, hogy ez az esemény valamely már fennálló pszichológiai vagy pszichiátriai anomáliát hozott elő, vagy csak a cselekvésmód megváltozását idézte elő. A Felperes beszél továbbá az Alperes részéről elkövetett öngyilkossági kísérletről és a saját lányuk elleni kézifegyveres eseményről. Azonban nem volt szó öngyilkossági kísérletről, sem a lány megölésének szándékáról a házasság idején fennálló pszichés természetű okból, hanem inkább egy lehetséges depresszív állapotról lehetett szó. A férfi beszélt a felek közötti kommunikáció hiányáról és a nézeteltérésekről, említést tett veszekedésekről a közös élet kezdetén az asszony cselekvésmódja miatt, de a legkevésbé sem az alperes fél részéről fennálló, interperszonális kapcsolat létesítésére vonatkozó képtelenségről. Semmi bi
