Kánonjog 19. (2017)
JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Bíróságának perdöntő ítélete a házasság lényegi terheinek a vállalására való képtelenség miatt indított semmisségi perben (ford. Szotyori-Nagy Ágnes)
Joggyakorlat 103 ség elve alól: megérteni, dönteni és megvalósítani egymás átadását, amelyből a házassági kötelék születik” (AAS 101 [2009] 127-128). A szakértők pszichiátriai, vagy pszichológiai témában a saját tudományuk szabályai szerint kell hogy dolgozzanak a rájuk bízott ügyekben amikor az egyik vagy mindkét fél részéről pszihopatológiának vagy pszichés anomáliának a házasság- kötés idején való fennállását, természetét, súlyosságát, várható kimenetelét, és főként a pszichés folyamatokra való hatását vizsgálják, amelyek a beleegyezés tárgyának a megvalósulásában, azaz az említett kötelezettségek vállalásában részt vesznek (vö. c. Stankiewicz, 2001. október 25., RRDec., vol. XCIII,p. 705, n. 28). Akkor is, ha „a szakértőnek a saját területén hinni kell” tudniillik azokban a dolgokban, amelyek az szakmai illetékességébe tartoznak pszichopatológiai témában, mint ahogy ebben az esetben a „személyiségzavarok” meghatározására kialakított diagnosztikai kritériumok szerinti személyiségzavar létezésének a kiderítése (vö. Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders DSM-IV, Washington 1994, pp. 629-673), és ennek a fél vagy felek elköteleződési képességére gyakorolt hatásának megállapítása, a bírónak azonban nem csak a szakértői véleményeket, hanem az ügy egyéb körülményeit is gondos megfontolás tárgyává kell tennie (vö. 1579. kán. § 1), és amikor döntését megindokolja, ki kell fejtenie, milyen érvek alapján fogadta el vagy vetette el a szakértők véleményét (vö. 1579. kán. § 2). A bíró nem tekinthet el azoknak a kiindulópontoknak a figyelembevételétől amelyeken a szakértői vélemény alapul, tudniillik, hogy a keresztény antropológia elveivel megegyeznek-e, vagy pedig olyan belsőleg és előre meghatározott fogalmak talaján állnak, amelyek kizárják a vallásos és erkölcsi jellegű transzcendens értékek figyelmbevételének a puszta lehetőségét is. 10. Ami a tényeket illeti. Ebben az ügyben az első fokon eljáró egyes bíró, az ügy kivizsgálása idején összegyűjtött bizonyítékok mérlegelését követően arra a következésre jutott, hogy erkölcsi bizonyossággal nem nyert bizonyítást a Felperesnek az állítása, hogy az Alperes képtelen volt a házasság lényegi terheinek a vállalására, mivel „arra következtethetünk, hogy a Felperes azon állítása, hogy az Alperesnél bármilyen mentális betegséget diagnosztizáltak volna, nem bizonyított”, és mivel „az állítólagos viselkedések nem bizonyítékai súlyos pszichés problémáknak, különösen azért mert a Felperes nem terjesztett be a diagnózist tartalmazó dokumentumokat vagy hasonlókat”. A bíró a semmisség ellen hozott ítéletben rámutatott arra, hogy a házassági életközösség jól zajlott, nincs jele traumának, amin az asszony átesett volna. Az Alperes sosem vetette alá magát pszichológiai vagy pszichiátriai vizsgálatnak. A feleség a házassággal járó lényegi kötelezettségeket vállalta. A férj és a gyermek iránti legalább lényegi kötelezettségeit teljesítette. A bizonyítás szempontjából a bíró maga is az Alperes részéről fennálló súlyos anomália létezésének a hiányát hangsúlyozta, ami valódi képtelenséget eredményezhetett volna, de a puszta nehézségnek a házastársi életközösség lényegi kötelezettségei megvalósításában nincs ilyen hatása.
