Kánonjog 18. (2016)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Egészségügyi témák a középkori egyházjogban
Egészségügyi témák a középkori egyházjogban 21 ratukban rendelt temetkezési helyüktől igen távol elhunyt személyek testét feldarabolták, kifőzték, és csupán csontjaikat vitték haza illő temetés céljából. Ehelyett a pápai rendelkezés a halálozás helyének közelében történő temetést kívánja, bár nyitva hagyja a későbbi, elporladás utáni (demum incineratis corporibus) exhumálás és átszállítás lehetőségét a kívánt temetés helyére. Ehhez a magyarázók megjegyzik, hogy a pápai dekretálisban a halálozás helyéről az áll, hogy ott is a katolikus hit szerinti istentisztelet érvényesül, vagy a katolikus hit gyakorlata érvényben van (catholicae fidei cultus viget). Ebből pedig arra következtetnek, hogy ha valakit „a hitetlenek földjén” ér a halál és társai ott folyamodnak a holttest kifőzéséhez, rájuk a kiközösítés nem vonatkozik, ha mindezt azért teszik, hogy az elhunyt maradványait otthon „keresztény földbe” temessék109. Ehhez Francisco de Toledo jezsuita generális hozzáfűzi, hogy az sem esik kiközösítésbe, aki esetleg a holttest exhumálását anatómiai célból végzi110. A keresztény hívek az ókortól kezdve szívesen temetkeztek mártírok, szentek sírja közelébe. Ebből a szokásból alakult ki az az előírás, hogy a hívők holttestét a templomban vagy a cinteremben, azaz a templom fala körül húzódó temetőzónában helyezték örök nyugalomra111. Ez a menedékjoggal is védett és gyakran temetkezésre rendelt sáv a nagyobb templomok körül negyven, a kisebbek körül harminc lépés szélességű volt112. Szerzetesközösségekben, de néha világiak körében is elfogadott lehetőség volt, hogy az egyes személyeket nem feltétlenül külön sírba helyezték, hanem akár egymás mellé egyetlen közös kriptába. A Trentói Zsinatot követően már az egyházlátogatási vezérkönyvek pontos irányelveket adnak a temetők szabályosságának ellenőrzésére. Itt még mindig nem az egészségügyi szempontok állnak előtérben, hanem például előírják, hogy a templom körüli temetőt be kell keríteni és olyan kaput kell rá építeni, ami kulcsra zárható. Erre pedig azért van szükség, nehogy a holttesteket vagy azok valamely részét babonás céllal varázsszerként kiássák a sírokból113. Megjegyzendő, hogy a temetők bekerítésének és ajtókkal való ellátásának előírása ugyanekkor, vagyis aló. század második felében Magyarországon protestáns zsinati rendelkezésben is megjelenik114. A temetők elhelyezését illetően valódi közegészségügyi szempontok majd a felvilágosodás korától kezdenek el érvényesülni, amikor például hazánkban Mária Terézia megtiltja115, hogy a települések belterületén temetkezzenek. 109 DE TOLEDO, F., Instructio sacerdotum in libros octo distincta, Lib. I c. 36 nr. 5: ed. Romae 1608. 96. 110 Uo. nr. 6: 96. 111 A keresztény temető történetéről a középkorban lásd SZUROMI Sz.A., A temetésre vonatkozó egyházfegyelem a X1I-XIII. században (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae III/4), Budapest 2002. 81-89. 112 Vö. C. 17 q. 4 c. 6. 113 TIMOTHEI, M., Ad sanctissimos Episcopos De Sacrosanctis Dei Ecclesiis visitandis Perutilis Praxis, Venetiis 1586. 105: Et ubi coemeteria sunt aperta, maxime extra Ecclesiam, procuret Episcopus ea claudi, et portis, clavibusque firmari, ne aliquibus maleficiis, strigis, magisve facilis sit aditus. 114 Debrecen 1567; vö. BALASSA I., Temetkezés. 1., in Magyar művelődéstörténeti lexikon. Középkor és kora újkor (f.szerk. KŐSZEGHY P.), XI. Budapest 2011. 435. 115 Resolutio, 1777. szept. 21 (vö. már Resolutio, 1775. júl. 17) elrendeli, hogy a temetők a lakott településen kívül legyenek.
