Kánonjog 18. (2016)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: Egészségügyi témák a középkori egyházjogban
Egészségügyi témák a középkori egyházjogban 13 A korabeli szemlélet szerint az őrülttől valamelyest különbözött a lelki beteg. Aquinói Szent Tamás nyomán azt tartották ilyen betegnek, akinek lelke sajátos tevékenységében a lélek különböző részeinek rendetlen együttműködése miatt akadályozva volt. Ez utóbbi megjegyzést a filozófiai lélektan fogalmai alapján úgy értették, hogy ezek a lelki zavarok abból fakadnak, hogy a haragvó és a vágyó lélek a szenvedélyek hatására nincs alárendelve az értelemnek, és ilyenkor vétkezik44 45. Természetesen bűn, főként halálos bűn csak akkor valósul meg, ha a bűnös tetthez az értelem megfontolt beleegyezése járul. Amikor azonban a lelki betegség teljesen akaratunkon kívül működik, ez mentesít a halálos bűntől43. Az epilepsziát - Hippokratész nyomán - serdülőkor előtt gyógyíthatónak tartották, a 25. életév után fellépő változatát viszont már nem. Ezt a betegséget az egyházi rend szentsége felvételének akadályaként szemlélték46. Ha pedig a felszentelés után tört ki a klerikuson, akkor egy év tünetmentességet kívántak ahhoz, hogy az illető más pap segítségével misézhessen. Ez utóbbit azért tartották szükségesnek, mert ha a mise központi része, azaz kánonja alatt kapott volna a miséző pap epilepsziás rohamot, a segédkező másik pap folytathatta volna a szentmisét47. 5. Impotencia A középkori egyházjogban jelentős figyelmet szenteltek az impotencia témájának, hiszen alapelvként fogalmazódott meg, hogy a házasságkötés előtt meglévő, azaz megelőző és örökös, azaz gyógyíthatatlan, vagyis erkölcsileg megengedhető eszközökkel nem gyógyítható közösülési képtelenség érvénytelenné teszi a házasságot. Ennek a házassági akadálynak a leírásakor a szerzők hangsúlyozták, hogy mindig érvényteleniti a házasságot, akár belső okból származik - azaz mai fogalmaink szerint betegség -, akár külső okból származik. Ez utóbbi külső okon elsősorban a megbabonázást, a maleficiumot értették48. IX. Gergely dekretálisgyüjteménye IV. könyvének 15. címe kifejezetten ezzel a témával foglalkozott és a De frigidis et maleficiatis et impotentia coeundi feliratot viselte. A kései középkorban a frigiditáson az abszolút impotenciát értették, vagyis a bárkivel való viszonyban fennálló teljes képtelenséget, a maleficium viszont a relatív impotenciára vonatkozott49. Ezért jelenthették ki: „Aki frigid az egyik személy viszonylatában, az frigid a másik viszonylatában is, akit viszont megbabonáztak, annak (az előző házasság érvénytelenségének kimondása után) engedélyt adnak, hogy újabb házasságot kössön, akivel akar. Mivel, bár nem képes egy bizonyos személlyel a házassági aktusra, képes lehet rá mással”50. Ezt a fajta megrontást, vagyis a relatív impotenciát az első házasságra 44 Summa Theologica I-II q.77 ar. 3; vö. FUMO, B., Summa Armilla, v. Infirmitas, nr. 1: 642. 45 Vö. FUMO, B., Summa Armilla, v. Infirmitas, nr. 3: 643. 46 D. 33 c. 2. 47 Vö. Cabassutius, I., Iuris canonici theoria et praxis, Lib. 5, c.19, nr. 8-10: ed. Venetiis 1756. 190. Cherrier M., Egyházi jog, II. N. Szombatban 1843. 12, § 8. 48 Vö. X 4. 15. 2. 49 X 4. 15. 6. 50 FUMO, b., Summa Armilla, v. Matrimonium, nr. 49: 846.
