Kánonjog 17. (2015)
JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Apostoli Bíróságénak perdöntő ítélete a kánoni forma hiánya miatt indított semmisségi perben (ford. Szotyori-Nagy Ágnes)
94 Joggyakorlat talmazás hiányát (vő. coram Teodori, sent. 11 iunii 1949, n. 4: SRRD XLI. 289; coram Huot, sent. 24 maii 1973, n. 5: SRRD LXV. 472). A tévedés ugyanis a hamisnak igazként való elfogadásában áll, „ami miatt valamely cselekményt tudatlanságra alapoz: lehet ugyanis tudatlanság anélkül, hogy valaki az ismeretlen dolgokról véleményt alkotna, és így tudatlan, de nem tévedő. De amikor már hamis véleményt formált arról, amit nem tud, pontosan akkor mondják, hogy téved.” (S. Thomas Aq., De Malo q.3, a.7). 15. Mivel pedig a köztévedés lehet jogot érintő és tényt illető egyaránt, fel szokott merülni az a kérdés, vajon a rendes és a megbízotti felhatalmazás hiánya vonatkozásában a pótlás mindkét esetben igazolódik-e? Amint az ismert, a régi Kódex idején nem merült fel vita, hogy vajon csak a „tényt” érintő köztévedés, azaz a rendes felhatalmazás jogcímének létezése, vagyis bizonyos hivatalok birtoklása esetén nyerhető el a pótlás, vagy magát a jogot érintő, vagyis a közreműködésre való felhatalmazást eredményező jogcím természetét vagy illetékességét érintő esetben is? A közös doktrína és joggyakorlat ugyanis csak a „tényt” érintő tévedésre válaszolt úgy, hogy a hatalom pótlást nyer, az egyszerű és elvont, jogtévedésre” viszont nem, hacsak ez a „ténybeli tévedésben”, mint annak távolabbi okában nyer megoldást. Nem másként tartották az egyetemes esetekre szóló megbízotti felhatalmazást illetően, mivel a köz haszna megkövetelte a pótlást. Általában mégis tagadták, hogy a pótlás működik a részleges esetre szóló megbízást illetően, „nehogy a házasságnál való közreműködésre szóló rendes és megbízotti hatalomról rendelkező 1094-1096. kánonokban található igen szigorú előírások a gyakorlatban kihasználatlanok legyenek.” (MlCHIELS, G., De potestate ordinaria, 344; vö. coram Heard, sent. 9 dicembris 1953, n. 2: SRRD XLV. 755; coram Brennan, sent. 29 ianuarii 1959,n. 3: SRRD LI. 41 ; coram Fiore, sent. 9 februarii 1962, n. 2: SRRD LIV. 35). 16. A jog által tehát elfogadott „a hatalom pótlása amikor a köztévedés beigazolódik azon pap vonatkozásában, akihez a plébánia valamennyi híve folyamodni szokott házasságkötésért (ilyenek például a plébános, az üresedésben lévő plébánia ideiglenes adminisztrátora, a Törvénymagyarázó Bizottság 1922. július 14-i válaszának I., II. és IV. pontjában jelzett határokon belül az, aki helyettesíti a plébánost, továbbá a plébánost mindenben helyettesítő káplán, akiről úgy vélik, hogy általános megbízásnak örvend), azonban akkor nem, amikor a köztévedés arra a papra vonatkozik, akiről azt gondolják, hogy egy meghatározott házasságnál való közreműködésre lett megbízva (coram Pinto, sent. 11 decembris 1972, n. 4: SRRDLXIV. 757.). Ami az új törvény fényénél még világosabban kitűnik. A pótlás ugyanis a 144. kán. 2.§ értelmében az 1111. kán. l.§-sal együtt csak a rendes vagy az általános megbízotti felhatalmazás hiánya esetén történik, a részleges megbízás esetén semmiképpen sem, mivel: „a pótlást azért adják, hogy egy olyan kárt elkerüljenek, amely a közösségben vagy annak sok tagjában következhetne be, ami több házasság érvénytelensége lehetne, nem pedig az, ami csak két személlyel eshetne meg, egyetlen házasságban.” (Abate, A.M., La forma della celebrazione del
