Kánonjog 17. (2015)
TANULMÁNYOK - Franco Anelli: Az egyetem, az új humanizmus és a tudás egysége
Franco Anelli nom, mit értek az „egyetem fogalma” alatt, utalva itt Newman bíboros kifejezésére1 és ki kell térnem egy ezzel kapcsolatos reflexióra. Bizonyos idő óta mind gyakoribb és erősebb a nyomás az egyetemeken, hogy dolgozzanak ki olyan képzéseket, amelyek a munkapiac igényeire válaszolnak és olyan erősen célzott kutatásokat végezzenek, amelyek közvetlen visszacsatolást jelentenek az alkalmazás lehetőségeire. Sokféle módon éri e nyomás az egyetemek világát: gondoljunk a célzott finanszírozásra köz- vagy magánvagyonból, amelyek bizonyos eredményekre célzott kutatásokat állítanak előtérbe és nem ismereteink fejlődését, önmagában álló értékként. A tevékenység értékelésekor a mennyiségi tényezők, a reputáció kerül előtérbe. Nyomás nehezedik az egyetemekre szervezetük szabályozása révén, a tanárok felvételében, ami egyre szükebb lehetőségeket jelent és ezáltal csökkenti az egyetemek autonómiáját (e jelenség különösen Olaszországban nyilvánvaló). És ezek az elvárások nem csupán a továbbképzések területeit érintik (ami érthető volna), hanem az egyetemi képzés első szakaszát is, amelynek azt a célt kellene szolgálnia, hogy a hallgatók különböző tárgyakban alapvető ismereteket szerezzenek. Természetesen nem arról van szó, hogy lebecsülnénk a célokat, amelyeket ilyen módon kívánnak elérni, vagy tagadnánk azt a szerepet, amit a felsőoktatásnak be kell töltenie az európai gazdaságok versenyképességének növelésében és a diákok munkához juttatásában. E kapcsolatot azonban bölcsen és kiegyensúlyozottan kell szabályozni, nem szabad feláldozni az egyetem nevelési funkcióját és általános kulturális fejlődésre szóló hivatását. Nem hallgathatunk azokról a veszélyekről, ami az anyagiakban kevésbé „produktív”, nem „piacképes” fakultásokat sújtja, vagy fenyegeti magát az egyetemességre való hivatást is, amely az egyetem alapvetőjellemzője kell, hogy legyen. Mindezt tetézi, hogy a képzési rendszer a jelenlegi folyamatosan és sokszor előre nem látható technikai átalakulásokon keresz- tülmenő korban igen hamar túlhaladottá válhat. Ennek hatásait csak tovább súlyosbítaná a kulturális és módszertani ismeretek hiánya, amelyek lehetővé tennék a személyek átképezhetőségét, hogy alkalmazkodjanak és megújuljanak, s így a környezet változását ne csupán elviseljék. Az egyetemi képzésről alkotott leszűkítő, azt eszközé alacsonyító felfogás nem csupán emberi és társadalomtani síkon tarthatatlan, ráadásul az európai gazdaság nevelési szükségleteinek téves felfogásából indul ki. Földrészünknek ma versenyre kell kelnie a nyersanyagokban, energiaforrásokban gazdag országokkal, ahol alacsony a munkaerő ára, az adók alacsonyabbak, kevésbé szigorú az ellenőrzés a legalitás, a környezetvédelem, az emberek biztonsága terén. Nem lehetséges, és még kevésbé volna elfogadható, hogy a versenyt ezeken a területeken vívjuk, csökkentve a társadalmi garanciákat és a biztonságot, azokat az értékeket, amelyeket Európa kivívott a történelem során. Más, nemesebb kártyákkal kell játszanunk: a mi erősségünk a kreatív, alkalmazkodóképes, a dolgokat átlátó, a részleteket értő, ítéletalkotásra is alkalmas emberi erőforrás. Más szóval, azok az emberek, akik képesek eredeti módon újítani. Egyik fontos erősségünk a „tudományok 1 NEWMAN, J.H., The idea of a university defined and illustrated, 1852.
