Kánonjog 17. (2015)
JOGGYAKORLAT - A Rota Romana Apostoli Bíróságénak perdöntő ítélete a kánoni forma hiánya miatt indított semmisségi perben (ford. Szotyori-Nagy Ágnes)
88 Joggyakorlat ni forma hiányából) tárgyalták. Az a pap ugyanis, aki a szóban forgó ügyben a felek házasságánál közreműködött, a felperes feleséget meggyőzte, hogy a „pótolt joghatóság”-ot alkalmazta, amit a kánoni törvény kifejezetten elrendel köztévedés és pozitív és valószínű kétség esetén. Megállapítva az első fokú döntés megtámadása által a felperes fél legalább formális alávetettségét, aki tehát az említett döntést magára nézve sérelmesnek tartotta (CIC 1628. kán.; 1687. kán. 2.§), az ügy a mi turnusunkra lett bízva. Sőt, hogy a felperes részéről a Rotának előadott sérelem törvényességével kapcsolatos kételyeknek elejét vegyék, az Apostoli Bíróságunk turnusának kötelékvédője felfolyamodását megtette és az ügyet folytatták, annál is inkább, mert a felperes a hivatalból kirendelt ügyvédjéhez írt levelében kérte, hogy az első fok döntését erősítsék meg. A felek megidézése után, és miután megkaptuk a védelemmel kapcsolatos iratokat úgy a felperes félnek a hivatalból kirendelt ügyvédjétől, mint a kötelékvédőtől, nekünk most az alább megállapított formula szerinti perkérdésre kell válaszolnunk: vajon a den veri bíróság 1989. április 6-i, az 1686. kánon normája szerint hozott ítélete megerősítendő, vagy a rendes eljárás szerint kell eljárni? 4. Ami A jogot illeti. Mivel azt a házasságot, aminek a semmisségéről szó van, a Piusz- Benedek-féle törvénykönyv idején kötötték, a „tempus regit actum” ismert jogi regula szerint esetünkre kétségkívül az érvényességre vonatkozó akkor hatályos szabályokat kell alkalmazni, amelyek a házastársak számára a pozitív jog erejénél fogva meghatározták a megtartandó kánoni formát (CIC [1917] 1094-1099. kán.; vö. CIC 1108-1117. kán.). Noha a közös doktrína és joggyakorlat szerint a házasság érvényes megkötéséhez a természetjog a jogképes felek által adott személyes és visszavonhatatlan, elégségesen kifejezett házassági beleegyezést követeli meg (CIC [1917] 1081. kán. 1 .§; CIC 1057. kán. 1 .§), a tételes kánonjog a házasság érvényességéhez azon felül külön formát ír elő. Ezt a kötelezettséget a kánoni forma megtartására a házasság semmissége terhe alatt a Trentói Zsinat híres Tametsi határozata vezette be elsőként (XXIV. Sess. 1 cap. de régim, matrim.), még akkor is, ha nem mindig ugyanazon határok között lépett hatályba. Amíg ugyanis a most hatályon kívül helyezett Kódex előírásai a kánoni forma kötelezettségét valamennyi, a Katolikus Egyházban megkereszteltre, vagy oda felvettre kiterjesztették, akkor is, ha az előbbi vagy az utóbbi elhagyta azt (CIC [1917] 1099. kán. 1. §), az új házassági törvény szerint ez a forma csak azokat kötelezi, akik teljesen betestesültek a Katolikus Egyházba (CIC 205. kán.), azaz akik formális aktussal nem hagyták el azt (CIC 1117. kán.). 5. Mégis, a tételes törvény természetét, ami a házasság érvényességéhez szükséges kánoni formát előírja, a beleegyezés aktusa, azaz a házasulandó feleknek a teljes életközösség létesítésére irányuló kölcsönös átadásának és elfogadásának a kontextusában kell érteni. Ugyanis a kánoni forma szükségessége nem csak a házasság társadalmi dimenzióján alapul, hanem főleg annak egyházi dimenzióján, ami miatt a házassági beleegyezést méltán nevezik „egyházi cselekmény”-nek (II. János Pál 1982. január 28-án a Rotán mondott beszéde 5. pontja: IOANNES
