Kánonjog 17. (2015)
TANULMÁNYOK - Szuromi Szabolcs Anzelm: A "peccatum" és a "vitium" eltérő megítélése a kánonjogi források tükrében
66 SzuROMi Szabolcs Anzelm lekedet megvalósításának szándékán (intentio). Ez a vitium esetében azt jelenti, hogy a vitium-ot hordozó rossz habitusnál rosszabb a vitium valamely cselekményben történő megvalósulása.66 Ez azonban - ahogy az Joseph F. DELANY értelmezéséből is jól látszik - már konkrét bűn megvalósítását jelenti, amely a vitium-ból fakadó gyengeségre épül.67 Aquinói Szt. Tamásnak ez a distinkciója világossá teszi, hogy miért tartózkodnak a kánonjogi gyűjtemények és szerzők a főbűnöknek az utalás szintjén túl történő említésétől. A Summa Theologiae I-II q. 71,5. artikulusa - amint arra fentebb utaltunk - fontos adalékokkal szolgál témánk szempontjából. Ennek fényében - mivel a bűnt valamely cselekedettel, vagy attól történő tartózkodás révén is el lehet követni - a bűnnek nem kell megnyilvánulnia valamely tevőleges cselekményben. Szt. Tamás megkülönböztet belső (interior) és külső (exteriőr) cselekményt, továbbá mindkettő szempontjából hangsúlyozza az akarat működését, azaz annak akaratlagos voltát, hiszen az emberi cselekményt (actus humanus) éppen az emberi szabad akarat működése teszi „emberi”-vé.68 A valaminek a meg nem tételében megnyilvánuló bűn ellentétes az arra vonatkozó előírással, azonban mindössze addig, amíg ez az előírás fennáll.69 70 így érthetővé válik számunkra az egyházi büntetőjog bűncselekménnyel (delictum) kapcsolatos álláspontja, amely lényegi elemként említi az egyházi törvény külső, erkölcsileg és jogilag beszámítható megsértését, amely magában foglalja az akarat (voluntas) működését (vö. szándékosság, vagy vétkes gondatlanság). A kérdés részletes kifejtését megtaláljuk mind a Decretum Gratiani-b&n10, mind a Liber Extra-ban ( 1234)71 ; a dolus vonatkozásában az említett forrásokon túl, a Liber Sextus-ban (1298)72 és a Clementinae-ben (1317)73; a culpa tekintetében pedig az Extravagantes communis-ban (1500/1503)74 és jóval később a Trienti Zsinaton.75 66 I-II q. 71 a. 3: (...) Ad tertium dicendum quod habitus est causa actus in genere causae efficientis: se dactus est causa habitus in genere causae finalis, secundum quam consideratur ratio boni et mali. Et ideo in bonitate et malitia actus praeeminet habitui. S. THOMAE AQUINATIS, Summa Theologiae, II. 471. 67 DELANY, J.F., Vice, in The Catholic Encyclopedia, XV. New York 1913. 403-404. 68 Vö. I-II q. 71 a. 6: (...) Quod autem aliquis actus sit humanus, habet ex hoc quod est voluntarius (...) sive sit voluntarius quasi a voluntate elicitus, ut ipsum velle et eligere, sive quasi a voluntate imperatus, ut exteriores actus vel locutionis vel operationis (...). S. THOMAE AQUINATIS, Summa Theologiae, II. 475. 69 I-II q. 71 a. 5: (...) Et tunc actus iste interior vel exterior per accidens se habet ad omissionem: quia omissio sequitur praeter intentionem (...) Et ideo peccatum potest contingere sive aliquas faciat quod non debet, sive non faciendo quod debet: sed meritum non potest esse nisi aliquis faciat voluntarie quod debet. Et ideo meritum non potest esse sine actu, sed peccatum potest esse sine actu (...) peccatum omissionis contrariatur praecepto affirmativo, quod obligat semper, sed non ad semper. Et ideo solum pro tempore illo aliquis cessando ab actu peccat, pro quo praeceptum affirmativum obligat. S. THOMAE AQUINATIS, Summa Theologiae, II. 474. 70 D. 32 c. ll: Friedberg I. 120; D. 50 c. 47: Friedberg I. 196; D. 81 c. l: Friedberg i. 281; C. 2 q. 5 c. 20: Friedberg I. 462-463; C. 11 q. 3 c. 21: Friedberg I. 648-649; D 1 cc. 14, 20 de poen.: FRIEDBERG I. 1161, 1163. 71 X 1. 11. 4, 17: FRIEDBERG II. 119, 124; X 5. 3. 33-34, 46: FRIEDBERG II. 762-763, 767. 72 VI 1. 2. 2: FRIEDBERG II. 938. 73 Clem. 5. 4. un.: FRIEDBERG II. 1184. 74 Extrav. Com. 3. 12. 2: FRIEDBERG II. 1285-1286. 75 Cone. Tridentinum (1545-1563), Sessio XXIV (11 nov. 1563), Canones super reformatione circa matrimonium, Cap. V: COD 758.
