Kánonjog 17. (2015)

TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: A katolikus egyház és az állam kapcsolata, különös tekintettel az egyházfinanszírozás elveire

A KATOLIKUS EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM KAPCSOLATA... 57 meg az államtól, szemben a többi vallással: nevezetesen a maga területén teljes szuverenitást. Ezt fejezi ki az az adottság, hogy a katolikus egyház a maga jog­rendjét elsődlegesnek tekinti, azaz, itt a Földön nem tartozik a vallási kérdésben senkinek a joghatósága, vagy doktrínája alá. Ennek oka, alapítójának akarata, aki egyedülálló auktoritással bírt, Isten és Ember volt egy személyben, és követőitől a legteljesebb igazság iránti tiszteletet, valamint a legtökéletesebb erkölcsi magatar­tást követelte meg. Ezt az életvitelt hivatott biztosítani a maga eszközeivel a kato­likus egyház jogrendje. Ezt a kívánalmát szintén ellenvetés nélkül fogadja el a to- mista államfelfogás is. A katolikus felfogás nem hitvitákra építi a közéletet, hanem az általános ember- szeretetre, a toleranciára, a dialógusképességre. Ám ezeknek az erényeknek a bir­tokába a gyakorlatban azok az emberek szoktak jutni, akik megkeresték és megta­lálták világnézetüket (vallásukat) és aszerint élik felelősen az életüket. Amikor a katolikus egyház a vallásszabadság jogát védelmezi, akkor egyúttal bennfoglalt módon minden valódi vallási közösséget is megerősít ebben a jogában. Mert tisz­teli az emberi méltóságot, a lelkiismeretben, felelős módon meghozott szabad döntést. Ugyanakkor nem kíván semmiféle privilégiumot, és elutasít minden hát­rányos megkülönböztetést, mind a saját és minden más vallási tényező számára. Ugyanakkor az államnak kell előmozdítania a társadalomban a helyesen értelme­zett vallásszabadságjoga és kötelessége érvényesülését. Az intenziv és hiteles val­lási élet járni hozzá leginkább a polgárok fizikai és pszichikai, mentális és lelki egészségéhez, a társadalom békéjéhez (és végeredményben itt a Földön ez az üd­vösség). Az államnak kötelessége tehát, hogy fellépjen minden intoleranciával szemben, garantálnia kell, hogy polgárait vallási és lelkiismereti kérdésben sére­lem ne érhesse. Semmiképp sem szabad a polgárok vallásosságát hatalmi célok szolgálatába állítania (vö. szent háború, vallási fanatizmus, vallási gyűlölködés, stb.). A vallásszabadság alapjogának és kötelességének együttes őre és védelme­zője az állam és az egyház, ám a hatékony védelmet és a békés közéletet az állam, illetve a civilszféra tudja elsősorban a maga egészséges valláspolitikájával megte­remteni, mivel „a vallásszabadság iránti igénynek címzettje (...) az állam és a civil társadalom. Nekik kell e jogot elismerniük és érvényesülését garantálniuk”.40 Ennek a valláspolitikának szerves része, vagy helyesebben egyértelmű követ­kezménye a vallási közösségek nemcsak eszmei, de anyagi támogatása is. Ez azt jelenti, hogy az állam vagyonjogi képességet biztosít az általa elfogadott vagy be­vett vallási közösségek részére,41 aminek az az eredménye, hogy egyrészt a hívek szabadon adományozhatnak javaikból vallási célra, közvetlenül vallási közössé­güknek adományozva anyagi javakat, másrészt maga az állam is a polgárok adójá­nak egy részét arányosan elosztja az egyes felekezetek között, melyet azok csakis sajátos vallási céljaikra fordíthatnak, s amiről rendszeresen el kell számolniuk. 40 Vö. Erdő P., A vallásszabadság egyházjogi szempontból, in ERDŐ P., Az élő Egyház joga. Tanul­mányok a hatályos kánonjog köréből, Budapest 2006. 137. 41 Amennyiben az egyház túlságosan nagy anyagi potenciálhoz jutna, úgy az állam joggal korlá­tozza vagyonszerző képességét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom