Kánonjog 16. (2014)
TANULMÁNYOK - Artner Péter: A plébánosi hivatalból való elmozdítás
20 Artner Péter (depositio) beszélt; valamint - ha nem voltak hajlandók teljesíteni a püspök által kiszabott büntetést - szerzetesházba történő elzárásáról rendelkezett.4 Ezt követően IX. Gergely pápa 1234-ben kiadta a Rex Pacifixus kezdetű konstitúcióját, amely rendelkezéseket hozott bizonyos büntetendő cselekmények esetén a plébános elmozdítására. AIV. Lateráni Zsinaton (1215) III. Ince pápa hozott először általános rendelkezést a Szent Olajok és az Eucharisztia őrzésével kapcsolatos mulasztásokra: három hónapos felfüggesztéssel, súlyosabb esetben komolyabb büntetésekkel rendelte büntetni a hanyag plébánost. Jóval később, a Trentói Zsinat (1545-1563) volt az, amely egységes rendszerbe szervezte mindazt a partikuláris jogban létező különféle büntetést, amellyel a hanyag plébánosokat büntették. A hanyag plébános mellé, aki nem teljesítette megfelelően az igehirdetéssel vagy szentségkiszolgáltatással kapcsolatos kötelezettségeit, kisegítőt nevezhetett ki a püspök, aki pótolta a plébános mulasztásait. El lehetett mozdítani ideiglenesen a plébánost a plébániájáról és helyettest lehetett kinevezni a helyére, vagy pedig el lehetett végérvényesen mozdítani, de akkor megfelelő ellátást vagy másik plébániát kellett biztosítani a számára. Az ilyen formában ideiglenesen helyettesítő pap a büntetés alatt levő plébános javadalmának terhére kapta saját jövedelmét.5 A Trentói Zsinat csak abban az esetben tette lehetővé a hanyag plébános elmozdítását, ha megbotránkoztató életet élt és nem javult meg a figyelmeztetés hatására sem.6 Az ilyen esetben az elmozdítás büntetés volt. Azokban az esetekben, amikor a plébános munkája egyszerűen eredménytelen volt, a zsinat csak fegyelmi intézkedések alkalmazását tette lehetővé. Amikor a 18. századvége felé kezdett kialakulni a plébánosok mellett a plébániát kormányzó papok (ad nutum Episcopi) intézménye, megjelent az elmozdítható és elmozdíthatatlan plébánosok közti különbség. Az elmozdíthatatlanság természetesen nem abszolút érvényű volt, a különbség abban állt, hogy mennyire komoly indokok voltak szükségesek az egyiknek vagy a másiknak az elmozdításához. A Szent Zsinati Kongregáció 1860. december 22-i válasza nyomán kezdett egyértelműbbé válni a különbség a megfosztás és az elmozdítás között; míg az előbbi továbbra is csak a legsúlyosabb hanyagságok miatt, a törvényi előírások betartása mellett volt alkalmazható, a második végrehajtásához kevésbé súlyos mulasztások is elegendők voltak. Az előbbihez bírói eljárás volt szükséges, míg a másodikat közigazgatási úton lehetett alkalmazni. Az I. Vatikáni Zsinat (1869-1870) időszakában a Római Kúria gyakorlata az volt, hogy megfosztást csak az igen súlyos büntetendő cselekmények esetén lehet alkalmazni, csak akkor, ha azt egyértelműen előírta a törvény, és mindig bírói úton kell kimondani. Ahol ezek a feltéte4 D. 81 c. 8: Dictum est nobis, presbyteros propter suam negligentiam canonice degradatos et saeculariter gradu amisso vivere et penitentiae agendae bonum negligere. Unde statuimus, ut gradu amisso agendae penitentiae gratia in monasterium aut in canonicum regularem mittantur. Si vero hoc fieri cause quaelibet prohibuerit, ubicumque sine, penitentiam agere non desistant. Si autem amisso gradu saeculariter vivere voluerint et penitentiam agere neglexerint, ab ecclesiae communione separentur. 5 MEIER, C. A., Penal Administrative Procedure Against Negligent Pastors, Washington, D.C. 1941. 19-28. Cone. Tridentinum, Sess. V, de Ref., c. 2; Sess. XXIV, de Ref, c. 4. 6 Cone. Tridentinum, Sess. XXI, de Ref, c. 6.
