Kánonjog 16. (2014)
KÖNYVSZEMLE
KÖNYVSZEMLE 117 FRANKÓ T., A szent tudományok oktatására és kutatására szolgáló intézménytípusok, valamint az azokat szabályozó hatályos kánoni normák fejlődése (Bibliotheca Instituti Postgradualis Iuris Canonici Universitatis Catholicae de Petro Pázmány nominatae IV/8), Szent István Társulat, Budapest 2013, pp.248 A szenttudományok (vő. keresztény filozófia, szentírástudomány, fundamentális teológia, dogmatika, morálteológia, lelkipásztorkodástan, kánonjog, liturgika, egyháztörténelem) oktatása és kutatása a Katolikus Egyház fenntartásában - vagy nemzetközi szerződés alapján, annak irányításával - történik. Az egész világon egységes elvek alapján szabályozott rendszer a papképzés intézményesülésétől, majd az első egyetemek létrejöttétől kezdve került részletes kidolgozásra, alapelveinek, tartalmának és módszerének meghatározására, a legutóbbi időszakban pedig nemzetközi minőségbiztosításának jelentős megerősítésére. Ismert, hogy V. Szixtusz pápa (1585-1590) 1588-ban hozta létre a Congregatio pro universitate studii romani-t, a Pápai Állam felsőoktatási rendszerének felügyeletére. XII. Leó pápa (1823-1829) 1824-ben pedig alapvetően megreformálva ezt a dikasztériumot, átnevezte azt Congregatio studiorum-ra, jóval szélesebb ellenőrzési jogokat adva számára, amelyek magukban foglalják a pápa által is elismert diploma kiállítási joggal rendelkező egyetemek működésének teljes felügyeletét. Ezt bővítette tovább, a papképzés ellenőrzését is az addigiakhoz rendelve, XV. Benedek pápa (1914-1922) 1915. november 4-én, amely kompetencia egészen 2013-ig fennállt. Jelenleg a Nevelésügyi Kongregáció (Congregatio de Studiorum Institutis) teljes felügyeleti joghatósággal rendelkezik a katolikus egyetemek és katolikus egyházi fakultások felett. Magát a Katolikus Egyház felsőoktatási intézményeire vonatkozó törvényt XI. Piusz pápa (1922-1939) újította meg 1931-ben, amelyeta VI. Pál pápa (1963-1978) által kihirdetett módosításokat követően váltott fel a hatályos Ex corde Ecclesiae kezdetű apostoli konstitúció, 1990. augusztus 15-én. Frankó Tamás először összegzi magyar nyelven az egyházi felsőoktatás teljes rendszerét. Külön értéke a most közreadott műnek - amely eredetileg doktori disszertációként került megvédésre a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen -, hogy nemcsak a vonatkozó és régebbi kánoni normarendszert veti össze a hatályos - a jogszabályi hierarchia különböző szintjein elhelyezkedő - előírásokkal, hanem önálló fejezetet szentel a papképzés területének (82-139). Részletesen elemzi a Magyarországon működő vallási tudományok felsőfokú intézeteinek tevékenységét rendező egyetemes és részleges jogszabályokat, egészen az egyes intézmények saját belső szabályzatainak szintjéig (142-161). Bemutatja az egyházi felső- oktatási intézményrendszer egyediségei közé tartozó affiliáció (162-180), aggregáció (181-189) és inkorporáció fogalmát (190-195); azok jelentőségét az intézményközi együttműködésekben és a kiállítható diplomák szintjében. Végezetül kitér a bolognai-rendszer bevezetésének az értékelésére ( 196-212). A Szerző hangsúlyt helyez a licencia és doktori képzés vizsgálatára is, valamint ismerteti a magyarországi hatályos állami jogszabályokkal összeegyeztetett és a szentszéki előírásoknak maradéktalanul megfelelő, doktori iskolába rendezett tudományos