Kánonjog 15. (2013)
TANULMÁNYOK - Artner Péter: Büntetendő cselekmények az egyházi hatóságok és az egyház szabadsága ellen
BÜNTETENDŐ CSELEKMÉNYEK... 35 Megemlítendő szempont, hogy csak a megszentelt élet intézményei és az apostoli élet társaságai tartoznak a „védett kategóriába”, a világi intézményeknek a tagjai azonban nem. Vonatkozik viszont ez utóbbi intézmények klerikus tagjaira és vonatkozik a megszentelt élet intézményei és az apostoli élet társaságai novicius és ideiglenes fogadalmas tagjaira is.12 Ha klerikus vagy szerzetes ellen nem a fent említett kritériumok miatt követnek el erőszakot, a tett a jelenlegi kánon alapján nem büntethető, de adott esetben alkalmazható az 1397. kánon, mely az emberölést, elrablást, csonkítást vagy sebesülés okozását bünteti. Amennyiben a támadás oka önvédelem vagy személyes ellenszenv volt, akkor ez utóbbi lehet erkölcsileg bűn, elítélendő, de kánonjogilag nem büntetendő cselekmény. Az 1977. évi tervezetben még szerepelt egy 4. paragrafus a fizikai erőszak nélkül elkövetett emberölésre vonatkoztatva: „ Occisio, etiam sine vera vi physica, huius canonis normis semper comprehenditur” 13, viszont ez a végső szövegből kimaradt, de az 1397-es kánon utal erre a kánonra is, és az ott említett büntetendő cselekményekért kiszabott büntetések mellé a fentieket is rendeli. A büntetést csak akkor kell alkalmazni, ha az erőszak eredményt ért el, azaz a kísérlet nem, csak a beteljesült cselekedet az, ami büntetendő,14 viszont nem szükséges, hogy az nyilvános legyen. E kánonban - a krisztushívők alapvető egyenlőségét hangsúlyozva - meg kell említeni, hogy nem maga a tárgyi cselekedet az, amit itt a büntetés alapjául szolgál, nem is maga az áldozat, aki miatt ezt a tettet büntetni kell, hanem sokkal inkább az illető által képviselt Egyház,15 ami ellen a támadás történik, valamint tekintettel kell lenni a hívekben keltett megütközésre, botrányokozásra, az erkölcsi érzék nagyfokú megsértésére,16 ami megzavaija az egyház rendjét. A Codex revíziója során felmerült a kérdés, hogy vajon ez a kánon kimaradjon-e a CIC-ből, hiszen kevéssé hatékonyan alkalmazható egy kánoni szankció olyan valaki ellen, aki az egyház iránti megvetésből alkalmaz erőszakot.17 Emellett a világi hatóságok intézkedése eredményesebb, maga a cselekmény pedig ci- viljogilag amúgy is általában büntetendő. A döntés végül az volt, hogy maradjon benne, ezzel is kifejezve az egyházi személyek „szent” jellegét, és hangsúlyt adva az ellenük elkövetett erőszakos cselekmények egyházellenes mivoltának.18 Mivel e kánon esetében a civiljogi büntethetőség is nagy valószínűséggel beáll, az egy12 URRU, A.G., Punire per salvare, il sistema penale nella Chiesa, Edizioni Vivere In. 2001. 206. 13 Communicationes 9 (1977) 306-308. 14 URRU, A.G., Punire per salvare, il sistema penale nella Chiesa, 204. 15 Marzoa, Á. - MIRAS, J. - RodrÎGUEZ-OCANA, R. (ed.), Exegetical Commentary, IV/I. 467 (BORRAS). 16 URRU, A.G., Punire per salvare, il sistema penale nella Chiesa, 205. Marzoa, Á. — MIRAS, J. — RodrÎGUEZ-OCANA, R. (ed.), Exegetical Commentary, IV/1. 466 (BORRAS). Communicationes 9 (1977) 306-307. 17 COGAN, J. P., Penal Law, Ottawa 2006. 68. 18 BEAL, J. P. - CORIDEN, J. A. - GREEN, T. J. (ed.), New Commentary, 1580 (GREEN).
