Kánonjog 14. (2012)
TANULMÁNYOK - Kuminetz Géza: Az Eucharisztiára vonatkozó kánoni normák teológiai alapjai
38 KuMiNETZ Géza eleme a vallási életnek - a vallástörténet tanúsága szerint — az áldozatbemutatás? Azért, mert az „áldozat mindig a személyes hódolat kifejezése, még akkor is, ha valamilyen tárgyat áldoznak fel. A legtökéletesebb hódolat, az isteni tekintély és hatalom elismerése ott mutatkozik meg, ahol valaki igazi engedelmességgel önmagát szolgáltatja ki neki, pl. a vértanúknál. Krisztus ezt tette a kereszthalálban”.13 Minden áldozat lényege az önmagát feláldozni kész lelkűiét, s ennek legtökéletesebbje az önként vállalt vértanúság.14 Schütz Antal szerint az áldozat szót használhatjuk tágabb és szűkebb értelemben. Tág értelemben véve nemes célt szolgáló tett, mely önmegtagadással jár. A vallási életben jelentheti az imádságot, az irgalmasság cselekedeteit, az igaz életet, a test megtagadását, a bünbánat gyakorlását, röviden az isten iránti tisztelet kifejezésmódját, az önátadásnak jelét. A szó szűkebb értelmében az áldozat „törvényes istentiszteleti cselekmény, melynek rendeltetése Isten föltétlen uralmának és az ember foltétien függésének megfelelő elismerése. (...) Szent Tamás szerint a természeti törvény tartozéka, létezése oly egyetemes, mint a vallás”.15 Ez a teremtett voltunknak elismerése, vagyis az áldozat célja négyes szándékot fejez ki: imádást (sacrificium latreuticum),16 hálaadást (sacrificium eucharisticum), Isten áldásának kérését (sacrificium impetratorium), az elkövetett bűnök miatti engesztelési (sacrificium propitiatorium).17 Ez utóbbinak három iránya van: engesztelés a bűnökért, elégtétel a bűn- és büntetés adósságért, könyörgés a bűn okozta sebek gyógyításáért. Az ember az áldozatban eggyé akar válni az istenséggel, s ennek legmagasabb rendű motívuma a szeretet, mint az önátadás teljessége. Ez az Istent bírni akarás azt is jelenti, hogy a nép a maga közelében akarja tudni Istenét, mivel az isteni segítségnek is mintegy feltétele a közelség. (Torzhajtása a fétisizmus). Ennek kifejeződése az áldozatban való részesedés (kultikus lakoma), melyben az istenség mintegy leereszkedik az áldozok közé. Sőt, ez az istenséggel való szövetkezést is jelentette, melynek segítségével az istenség felemeli az embert, ha hűséges lesz. Ennek a hűségnek a legkifejezőbb megmutatkozási módja a vérszerződés. Ennek a vérnek sajátos szerepe van, mivel feltételezi a korábbi árulást, a korábbi szerződésszegést. S az újnak komolyságát épp ez a gesztus adja, jelezve vele, hogy az életénél is fontosabbnak tartja a szövetség helyreállítását.18 13 Vö. GÁL F., Az Egyház kegyelmi rendje, 112. 14 Vö. ELŐD I., Katolikus dogmatika, Budapest 1983. 487. 15 Vö. SCHÜTZ A., Dogmatika. A katolikus hitigazságok rendszere, II. Budapest 1937. 492. Az áldozat tehát „az az aktus, amelynek során az arra feljogosított személy a kultikus közösség képviselőjeként egy kultikus rítus elvégzésével oly módon változtat át egy érzékelhető adományt, hogy az ezáltal kiválik a profán használatból, bekerül a ’szent’ kategóriájának hatókörébe és ily módon Istené lesz annak kifejezéseképp, hogy az ember Isten iránti imádatában önmagát adja át a szent Istennek, és mint Isten által elfogadott és megszentelt adomány a kultikus közösség áldozati lakomáján annak jelévé lesz, hogy isten jóindulatúan akarja az embernek Istennel való közösségét”. Vö. RAHNER, K. - VORGRIMLER, H., Teológiai kisszótár, Budapest 1980. 20. 16 Az Atya Lélekben és Igazságban imádásának csúcsa az áldozat bemutatása, illetve az eucharisztikus Jézus imádása. Vö. CSERHÁTI J., Az Egyház szentségei, Budapest 1972. 354-358. 17 Vö. MIHÁLYFI Á., A nyilvános istentisztelet, Budapest 1918. 365. 18 Vö. SCHÜTZ A., Az eucharisztia, 73-75.
