Kánonjog 13. (2011)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bűn és a bűncselekmény - Két alapvető fogalom viszonya az egyházi jog tükrében - II. rész
8 Erdő péter 2195. kán. 1. §). Később teszi hozzá a szöveg (uo. 2. §), hogy a bűncselekményekről szóló rendelkezéseket kell alkalmazni általában akkor is, ha valaki büntető szankcióval ellátott parancsot sért meg. Míg tehát a CIC (1917)-ben a büntető parancs áthágója szoros értelemben nem követ el bűncselekményt, ám tette mégis - többnyire, ha ez a körülményekből kitűnik2 3, - a bűncselekménnyel egyenlő megítélés alá esik, addig a hatályos CIC szerint bár a delictumról definíció nem szerepel, a büntetés alanyának fent idézett leírásában a büntető törvény és a büntető parancs áthágása között semmilyen jogi különbség nincs. 2. A bűncselekmény törvényi (normatív) és tárgyi (objektív) eleme Ha tehát a hatályos szöveg alapján kellene definíciót adni a bűncselekményről, akkor ennek egyik eleme mindenképpen „a törvény vagy parancs áthágása” lenne. Másrészt az 1321. kánon 1. §-a csak a törvény vagy parancs szándékos vagy gondatlan külső megsértéséről szól. Ebben a paragrafusban még nem említi a törvényhozó, hogy ennek a parancsnak vagy ennek a törvénynek eleve büntető parancsnak vagy büntető törvénynek kell lennie, vagyis olyannak, amelyhez a törvényhozó magában a rendelkezésben vagy másutt (!) büntető szankciót fűz. Ezzel szemben a régi 2195. kánon (1. §) még kifejezetten a büntető szankcióval ellátott törvény megsértését nevezi delictumnak. A meghatározásban a kor büntetőjogi elméleteinek hatása érezhető. Ezért szól a szöveg egyrészt külsőleg megjelenő törvénysértésről. Ez utóbbit a büntetőjogi elméletben hagyományosan corpus delicti néven emlegetik1. A törvény, amelynek megsértését a régi meghatározás említette, a szerzők általános véleménye szerint, mely a kánonjogi és teológiai hagyományban - mint láttuk - sok évszázados múltra tekint vissza, lehet tisztán egyházi, vagy isteni törvény. Ez utóbbinak a megsértése azonban, akár a természeti törvényről, akár a kinyilatkoztatásban szereplő pozitív isteni törvényről van szó, csak akkor bűncselekmény a fenti meghatározás szerint, ha az adott törvényhez büntető szankció járul. Egyes kommentátorok a régi kánonok szövege kapcsán azt vallották, hogy az CIC (1917) 2222. kánonjának 1. §-a, bizonyos esetekben az olyan törvény áthágásának büntetését is lehetővé teszi, amelyhez büntetés fenyegetése nem járni. Ez tehát kivételt jelentene a szigorú értelemben vett büntetőjogi törvényesség elve alól. Mások viszont helyesebben azt hangsúlyozták, hogy a 2222. kánon 1. §-a bizonyos körülmények esetén minden isteni vagy egyházi törvényt meghatározatlan büntető szankcióval lát el, így a nulla poena sine lege poenali elve ilyenkor is érvényesül4. Bár az 1983-as CIC 6. kánonjának 2. §-a szerint „a jelen törvénykönyv kánonjait, amennyiben a régi jogot hozzák, a kánoni hagyományt is figyelembe véve kell értelmezni”, mégsem látszik teljesen egyértelműnek, hogy a hatályos CIC a delictum fogalmát valóban teljes mértékben a r égi 2195. kánonnak megfelelő érte2 Vö. pl. JONE, H., Geseztbuch des kanonischen Rechtes. Erklärung der Kanones, III. Paderborn 1940. 372. 3 Vö. JONE, H., Geseztbuch des kanonischen Rechtes, 371. 4 Vö. JONE, h., Geseztbuch des kanonischen Rechtes, 371.
