Kánonjog 13. (2011)
TANULMÁNYOK - Erdő Péter: A bűn és a bűncselekmény - Két alapvető fogalom viszonya az egyházi jog tükrében - II. rész
A BŰN ÉS A BŰNCSELEKMÉNY 17 ra (facultas) is szüksége van (966. k. 1. §). Bár ezt a felhatalmazást manapság megkülönböztetik az általános egyházkormányzati hatalomtól, melyet főként külső fórumon kell gyakorolni (vö. 130. k.)33, mégis olyan jogosítványról van szó, mely különbözik a felszenteléstől, és amelyet magánál a jognál fogva, vagy az illetékes egyházi hatóság engedélyével (intézkedésével) lehet elnyerni (966. k. 2. §)34. A betegek kenetéről szólva ugyancsak megemlíti a törvényhozó, hogy tilos ezt a szentséget kiszolgáltatni olyanoknak, akik nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartanak (1007. k.). 2. A bűn szerepe a szén tel menyekkel kapcsolatban A szentségek körén túl, a szentelmények összefüggésében is találunk példát a bűn fogalmának kánonjogi jelentőségére, mégpedig olyan rendelkezésben, ahol bizonyos egyházi bűncselekményekről is szó esik. Az egyházi temetést ugyanis meg kell tagadni azoktól, akik „köztudottan hitehagyók, eretnekek és szakadárok” (1184. k. 1. § 1. sz.), de azoktól az egyéb „nyilvánvaló bűnösöktől” (peccatores manifesti) is, akiket „nem lehet egyházi temetésben részesíteni anélkül, hogy a hívek körében botrány ne támadna” (1184. k. 1. § 3. sz.). Ezek a tilalmak azonban nem érvényesek akkor, ha az ilyen személyek haláluk előtt „a bünbánat valamilyen jelét” adták (1184. k. 1. §). Míg az eucharisztiától és a betegek kenetétől azokat tiltja el a jog, akik „nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartanak” (vö. 915. k., 1007. k.), a temetés esetén a bűn nyilvánvalósága és valamilyen makacsság (a bűnbánat minden jelének hiánya) mellett az is szükséges a szentelmény megtagadásához, hogy a temetés elvégzése botrányt okozzon. így a bűn esetleges súlyossága csak közvetve, a hívő közvéleményre gyakorolt hatás, nevezetesen a botrány révén befolyásolja a jogi következményeket. Az 1184. kánonban említett közismert hitehagyók, eretnekek és szakadárok (notorii apostatae, haeretici et schismatici) nem a Katolikus Egyház teljes közösségén kívül megkeresztelt személyek (vö. 1183. k. 3. §), hanem azok a katolikusok (vö. 11. k.), akika fenti egyházi büntetendő cselekményeket (vö. 751. k., 1364. k.) elkövették. Ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetői önmagától beálló kiközösítésbe esnek (1364. k. 1. §). A bűncselekmény közismertsége fakadhat természetesen abból, hogy a büntetést az illetékes egyházi hatóság ítélete kinyilvánította (notorietas iuris), de abból is, hogy az egyébként biztosan hitehagyó, eretnek vagy szakadár álláspontot az illető közismerten (pl. a tömegtájékoztatási eszközökben) képviselte és magáévá tette (notorietas facti). Nem kétséges, hogy az adott nézet tartalmilag megfelel-e a hitehagyás, az eretnekség vagy a szakadárság fogalmának, ha ezt az álláspontot az egyház konkrét korábbi személyek esetében már elítélte. Ha valaki kifejezetten ilyen elítélt személy tanításához csatlakozik, és ezt közismerten teszi, ezzel megvalósítja magát a bűncselekményt, mégpedig - úgy tűnik - külön figyelmeztetés nélkül is, hiszen tud arról, hogy az adott nézetet az '3 Vö. Communicationes 10 (1978) 56. 34 Mindez összhangban van a Trentói Zsinat kijelentéseivel (Sess. XIV, De poenit, c. 7: DS 1686), hiszen a puszta felszentelés ezután sem elég az érvényes feloldozáshoz.
